A tégla mellé Vespa is járt

Az újHÁZ Centrum etyeki telephelyén vásárolt az a szerencsés építkező, aki július elején egy Vespa robogóval gazdagodott. Varga Ferenc a feleségét szeretné majd megtanítani a járgány használatának minden csínjára-bínjára.

Április 12-én hirdette meg tavaszi akciós újságának bemutatásával egyidejűleg nyereményjátékát az újHÁZ Centrum, Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózata. A játékban az vehetett részt, aki a hálózat valamelyik telephelyén április 12. és május 31. között legalább ötvenezer forint értékben vásárolt. A nyereményjáték sorsolását június 15-én az újHÁZ Centrum központjában tartották meg. A szerencsés nyertes pedig, már át is vehette vadiúj Vespáját.

IMG 4146 fix

Tátrai Tamás, az Etyeki Tüzép Kft. ügyvezetője szerint az újHÁZ Centrum minden telephelyén nagy volt az érdeklődés a nyereményjáték iránt, hiszen az értékes Vespa robogó és a hozzá szerencsésen megérkező jó idő mindenkit lázba hozott. „Értékesítőink minden vásárlónak kiemelten felhívták a figyelmét a lehetőségre, és külön-külön is bíztattuk őket arra, hogy vegyenek részt a játékban. Tudjuk jól, hogy egy építkezés milyen stresszel jár ügyfeleink számára, így fontosnak tartottuk, hogy ezzel a nyereményjátékkal egy kis színt vigyünk az építőanyag vásárlás nehéz pillanataiba.  

IMG 4149 fix

A szerencsés nyertes végül Varga Ferenc lett, aki családjával az építkezés kellős közepén jár, és minden építőanyagot az újHÁZ Centrum Etyeki Tüzép Kft.-nél szerez be. „Három számlával játszottam, téglát és Porotherm födémgerendát vásároltam, ezek hozták meg a szerencsémet” – mondja nevetve, majd hozzáteszi: az építkezésük java még hátra van, hiszen leendő otthonuknak jelenleg csupán az első szintjének betonozása készült el. „A jövőben is az újHÁZ Centrum-tól fogunk vásárolni, hiszen nemcsak jó minőségű építőanyagokkal látnak el bennünket, hanem szakértelemmel és rengeteg segítséggel is. Rugalmasak, kedvesek, ez pedig a mostani szakember és építőanyag-hiányos időszakban különösen felértékelődik” – hangsúlyozza ki.
IMG 4157 fix

A nyereménnyel kapcsolatban úgy fogalmazott, elsőként el sem akarta hinni, hogy megnyerte a robogók Ferrariját, hiszen korábban még sosem járt ilyen szerencsével egyetlen játékban sem. „Nekem már van egy robogóm. A Vespa a feleségemé lesz, szeretném megtanítani őt kismotorozni, hogy a későbbiekben együtt robogózhassunk” – teszi hozzá.