Jót tenni jó – újHÁZ Centrum adomány a horvátországi földrengés károsultjainak

2021. április 19.

Idén ötödik alkalommal indított segélyszállítmányt a földrengés sújtotta Horvátországba a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász, mely kezdeményezéshez az újHÁZ Centrum szombathelyi tagvállalata, a Gravitáció Kft. is csatlakozott


Mint ismert 2020. december 29-én erős földrengés rázta meg Horvátország középső részét. Epicentruma Petrinya mellett, attól 3 km-re nyugat-délnyugatra, Strašniknál volt. 1880 óta ez volt a legerősebb földrengés Horvátországban. Erősségét a Horvát Szeizmológiai Szolgálat kezdetben 6,2-nek mérte, de az Euro-Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) 6,4-esre minősítette.]A földrengést érezték Horvátország északi részén, Magyarország, Szlovénia, Ausztria, Bosznia és Szerbia nagy részén is, sőt még Olaszországból is érkeztek észlelések. A kezdeti jelentések szerint Petrinyában sok épület összedőlt, a város polgármesterének első reakciója szerint „a fél város leomlott”. A földrengés következtében heten meghaltak, köztük egy 12 éves lány, és többen megsérültek. 2021. január 2-án Horvátországban gyásznapot tartottak, a következő hétfőn pedig a kormány katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros megyék bizonyos részeit.

A horvátországi helyzetre a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász az elsők közt reagált, segélyszállítmányát már január 2-án útnak indította Sziszekbe. Ezt követően még további három alkalommal vitt az ottani szükségletek szerint adományokat, valamint az újjáépítéshez nélkülözhetetlen építőanyagokat.

Ezúttal 3 kamion és 2 mikrobusz vitt adományokat. A kedden útnak induló 3 kamion az újHÁZ Centrum Gravitáció Kft. közel 10 millió forint értékű felajánlását - térkő, járólap és fürdőszobai szaniterek - szállítja ki Horvátországba.

Dr. Székely János megyéspüspök az adományozó Gravitáció Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón megáldotta a kedden útnak induló járműveket és az adományokat, majd elismerő okleveleket nyújtott át az adományozó Gravitáció Kft., valamint a szállítmányozási cégek ügyvezetőinek.

"Az otthont elveszíteni az egyik legnagyobb fájdalom lehet az életben, hiszen az otthon nem csupán köveket jelent, de életteret és közös emlékeket is egy család számára" - mondta püspök atya. A horvátországi földrengésben több mint háromezer otthon vált teljesen lakhatatlanná, tizenegy iskola és öt templom omlott össze, több mint ötvenezer ember került nagyon nehéz helyzetbe, ezért szükség van minden nagylelkűt segítségre - fűzte hozzá.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegyei Karitász