Mindent az otthonfelújítási támogatásról Felújítás

Mindent az otthonfelújítási támogatásról

2021. június 28.

Manapság nem könnyű saját otthonhoz jutni, a fiatalok többsége csupán önerőből nem is tudja finanszírozni a lakásvásárlást. Szerencsére az állam számos támogatással igyekszik segíteni a fiatal családok otthonteremtését, melyek idén januártól tovább bővültek. 2021. január elsejétől elindult az otthonfelújítási támogatás is, amely azoknak a gyermekes családoknak lehet segítség, akik már megtaláltak álmaik otthonát, de szeretnének rajta csinosítani, alakítani, hogy még inkább olyanná váljon, amilyennek elképzelték.

Az otthonfelújítási támogatásnak számos feltétele és fontos szabálya van. Összeállításunkkal szeretnénk segíteni, hogy a támogatást igénylők a lehető legjobban ki tudják használni az ebben rejlő lehetőségeket.

Az otthonfelújítási támogatásról röviden

Az állam a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI. 25.) Kormányrendelet alapján lehetőséget biztosít a legalább egy gyermeket nevelőknek, hogy otthonuk felújítására vagy korszerűsítésére vissza nem térítendő támogatást vegyenek igénybe a felmerülő költségek 50 százalékára, legfeljebb hárommillió forint értékben. A támogatást 2022. december 31-ig igényelhetik azok a házastársak, élettársak vagy egyedülálló szülők, akik legalább egy gyermeket nevelnek. Fontos, hogy gyermeknek számít minden gyerek a betöltött 12. hetes magzattól kezdve egészen 25 éves korig, akik a szülőkkel azonos lakóhelyen élnek. Nem egészséges gyermek esetében azonban nincs felső korhatár az életkorra vonatkozóan.

  • A támogatás kizárólag olyan meglévő ingatlanra vehető fel egyetlen alkalommal, amelyben az igénylő és az általa nevelt gyermek már legalább egy éve élnek.
  • További lényeges feltétel, hogy a támogatás legalább egyéves folyamatos TB-jogviszonyhoz kötött (maximum 30 napos megszakítás lehet),
  • és az igénylőnek nem lehet köztartozása.
  • A pályázat utófinanszírozású, és a Magyar Kincstárnál lehet benyújtani az utolsó számlák kiegyenlítését követő 60 napon belül. A részletes feltételekről ide kattintva tájékozódhat.

Mire is vehetjük fel a 3 millió forintot?

A támogatás kizárólag a törvényben meghatározott felújítási és korszerűsítési munkálatokra igényelhető az ugyancsak meghatározott ingatlanok esetében.

Milyen ingatlan lehet?

A támogatás kizárólag olyan ingatlanra kérvényezhető, amely Magyarország területén található – lényeges megjegyezni, hogy például a Falusi CSOK-kal szemben az otthonfelújítási támogatás esetében nincs korlátozva, hogy Magyarországon belül hol helyezkedhet el az adott ingatlan -, és az ingatlan-nyilvántartásban lakás vagy lakóház fő rendeltetés szerinti jelleggel van nyilvántartva. Emellett igényelhető tanya, vagy birtokközpont jogi jelleggel nyilvántartott ingatlan lakás céljára szolgáló helyiségeinek felújítására is.

További kritérium az ingatlannal szemben, hogy az igénylőnek és az általa nevelt vérszerinti vagy örökbefogadott gyermeknek legalább egy éve lakóhelyéül szolgáljon. Ez alól természetesen kivételt jelent az, ha magzat vagy 1 évnél fiatalabb gyermek esetében igénylik a támogatást.

Milyen ingatlanra nem igényelhető a támogatás?

Az otthonfelújítási támogatást nem igényelhetik a családok olyan ingatlanra, amely csupán tartózkodási helyül szolgál.

A támogatott építési tevékenységek listája

A 518/2020. (XI. 25.) Kormányrendelet 6. §-a pontosan felsorolja, hogy a támogatás kizárólag a következő tevékenységek esetében igényelhető:

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel
  • fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is
  • az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat
  • a külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése
  • égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése
  • klímaberendezés beépítése, cseréje
  • napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje
  • belső tér felújítása, ideértve
    • a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását
    • a galériaépítést
    • a belső lépcső kialakítását és cseréjét
    • a szaniterek beépítését vagy cseréjét
    • a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét
    • a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását
    • a lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása
  • kerítés építése
  • gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása
  • terasz, loggia, erkély, előtető építése
  • térburkolat készítése, cseréje
  • télikert kialakítása
  • amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül - a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 9. § (10) bekezdésében meghatározott akadálymentesítési munkák
  • alapozási szerkezet megerősítése
  • beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje
  • használati melegvíz rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is
  • szabályozott szellőzési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje
  • szennyvíz tisztítására és elhelyezésére szolgáló egyedi szennyvízkezelő berendezés vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy telepítése vagy cseréje

Az otthonfelújítási támogatás feltételei

Az említett rendelet pontosan szabályozza azt is, hogy ki és milyen feltételek teljesítése esetén élhet az otthonfelújítási támogatással.

Kik igényelhetik?

A támogatást igényelhetik házastársak, élettársak, egyedülállók és egyszülős családok is, akik legalább egy vérszerinti vagy örökbefogadott gyermeket nevelnek. Gyermeknek számít a legalább 12 hetes magzat, és a 25 éves felnőtt is abban az esetben, ha lakóhelye a felújítással érintett ingatlan. Beteg gyermeket nevelő családok esetében a maximum 25 éves korlátozás nem érvényes.

Igénylő lehet az a cselekvőképes nagykorú személy, aki magyar állampolgár, és Magyarországon lakóhellyel rendelkezik, vagy a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország területén gyakorolja. Emellett az igénylőnek legalább egyéves folyamatos TB-jogviszonnyal kell rendelkeznie, és nem lehet köztartozása sem.

Milyen dokumentumok szükségesek az igényléshez?

  • Az igényléshez minden esetben csatolni kell a vállalkozóval, illetve vállalkozókkal megkötött szerződések másolatát,
  • a számlákat, átutalással fizetett számlák esetén az erről szóló igazolásokat,
  • valamint a gyermek lakcímkártyájának másolatát,
  • számlaösszesítőt,
  • továbbá az igénylő személyes okmányait,
  • illetve büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozatát.

Ezen felül, ha valamilyen speciális feltétel merül fel (pl.: magzatra, örökbefogadott gyermekre, vagy 25. életévét betöltött megváltozott munkaképességű gyermekre, stb. hivatkozva igénylik a támogatást), akkor az ezt igazoló dokumentumokat is mellékelni kell a pályázathoz.

Az igénylés egyéb feltételei

A már eddig is említett feltételek (gyermek, TB-jogviszony, köztartozásmentesség, a felújítással érintett ingatlan lakóhely) számos egyéb feltételnek is teljesülnie kell ahhoz, hogy az igénylő jogosulttá váljon a támogatásra. Ezek a következők:

  • A felújítást végző vállalkozóval kötött, 2021. január elsejét követően aláírt szerződés. Fontos, hogy csak olyan vállalkozóval köthető szerződés, aki a területileg illetékes Kereskedelmi és Iparkamara regisztrált tagja, rendelkezik felelősségbiztosítással, és nincs köztartozása, vagy kamarai tagdíj elmaradása. További lényeges feltétel, hogy a vállalkozó nem lehet az igénylő közeli hozzátartozója.
  • A felújítási, korszerűsítési munkálatokat 2021. január elsejét követően kiállított számlával kell igazolni. A számla az igénylő nevére kell, hogy szóljon. Nagyon fontos, hogy az 5% ÁFA tartalmú számlát nem fogadják el, azonban az áfamentesen dolgozó vállalkozók számlája megfelelő.
  • Olyan számla nem fogadható el, amelyet az igénylő a Falusi CSOK kapcsán már elszámolt.
  • Abban az esetben, ha a számla átutalásos, a teljesítésről szóló igazolást (pl.: bankszámlakivonat) is csatolni kell.

Mekkora összeg igényelhető?

A pályázat során a felmerülő anyagköltségek és munkadíjak 50 százaléka, de maximum 3 millió forint igényelhető. Fontos azonban megjegyezni, hogy az otthonfelújítási támogatás fele-fele arányban igényelhető, tehát a költségek fele anyagköltség, míg másik fele munkadíj kell, hogy legyen. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb másfél millió forint igényelhető munkadíjra, és ugyancsak másfél millió forint anyagköltségre.

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogyha a felújítás összesen 6 millió forintos költségéből 4,5 millió forint volt az anyagköltség, és 1,5 millió forint volt az anyagdíj, akkor igényelhető a maximális 3 millió forintos támogatás, ha az igénylő minden feltételnek megfelel. Ellenben, ha például a felújtásnak 2 millió forint volt a költsége, de ebben nincs munkadíj, akkor egy fillér támogatás sem kérhető, hiszen csak anyagköltségről van számla.

Hogyan kell igazolni a költségeket?

A költségeket – anyagköltség és munkadíj esetében egyaránt – minden esetben az igénylő nevére kiállított számla másolatával kell igazolni. A számla kelte nem lehet 2021. január elsejénél korábbi.

Így igényeljük az otthonfelújítási támogatást!

Igénylés menete

Az otthonteremtési támogatási kérelmet az utolsó számla teljesítését követő 60 napon belül lehet benyújtani legkésőbb 2022. december 31-ig. A pályázatot minden esetben a Magyar Államkincstárnak kell eljuttatni, és háromféle módon is benyújtható: Ügyfélkapun keresztül elektronikus úton, postai úton, vagy pedig személyesen bármelyik kormányablakban. Fontos, hogy az igényléshez csatolni szükséges az összes helyesen kitöltött nyomtatványt és nyilatkozatot, valamint a meghatározott dokumentumokat is.

Elbírálás menete

Az igényléseket a Magyar Kincstár bírálja el a beérkezést követő 30 napon belül. Fontos, hogy a bírálat során egyetlen alkalommal van lehetőség hiánypótlásra, amelyre 30 napja van az igénylőnek, és meghosszabbítja az elbírálás határidejét. A Kincstár természetesen vizsgál minden kritériumot és azok teljesítését is, valamint a szükséges dokumentumokat és engedélyeket is.

A folyósítás menete

Abban az esetben, ha a Kincstár pozitívan bírálja el az igénylést, és jóváhagyja a támogatási összeget, támogatói okiratban értesíti az igénylőt. Ezt követően az igénylő által megadott belföldi bankszámlára utalja a megítélt támogatást 5 napon belül.

A folyósítást követő 180 napig a Kincstár jogosult a helyszínen ellenőrizni a támogatás jogszerű igénybevételét. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a területileg illetékes kormányhivatal munkatársai a helyszínen ellenőrzik a jogszerűséget, melyről jegyzőkönyvet is készítenek. A kormányhivatal eljuttatja a jegyzőkönyvet a Kincstár részére, amely alapján az megállapítja a jogszerűséget, vagy épp ellenkezőleg azt, hogy a támogatást jogtalanul vették igénybe. Ez esetben kötelezi az igénylőt, hogy a kamattal növelt támogatási összeget visszafizesse.

Mit tehetünk, ha elutasítják a kérelmet?

A támogatás ugyan csak egyetlen alkalommal vehető igénybe ugyanazon igénylő által, elutasítás esetén lehetőség van arra, hogy az igénylő ismét pályázzon. Elutasítás esetén ugyanis az utolsó számla kiegyenlítését követő 60 napon belül az igény még egyszer benyújtható a már ismertetett módon, amelyet ismét elbírálnak.

Mit tehetünk, ha nincs meg az önerő: az otthonfelújítási hitel ismertetése

A támogatás utófinanszírozású, ami azt jelenti, hogy először minden számlát rendezni kell, és csak ezután igényelhető az otthonfelújítási támogatás. Ráadásul ahhoz, hogy a maximális támogatási összegre, azaz a 3 millió forintra jogosultak legyünk, 6 millió forintnyi felújítást kell végeznünk.

A pályázat határideje véges, 2022. december 31-ig igényelhető, emiatt nem biztos, hogy lesz lehetőségünk ennyi pénzt összegyűjteni.

Azonban akkor sem kell kétségbe esni, ha épp nem áll rendelkezésre ez az összeg, ugyanis kedvezményes, államilag kamattámogatott otthonfelújítási hitelt lehet igényelni maximum 6 millió forint értékben legfeljebb 10 éves futamidővel.

Az otthonfelújítási támogatás remek lehetőség azon gyermekes családok számára, akik meglévő ingatlanjukat szeretnék még kényelmesebbé, korszerűbbé varázsolni. A támogatás szabályzata azonban igen összetett, emiatt könnyű elcsúszni a pályázaton.

Szakértő munkatársaink mindenben segítenek, hogy Ön a maximális támogatási összegre legyen jogosult és mindent be tudjon szerezni, amire az otthonfelújítás során szüksége lehet. Segítünk az anyagbeszerzésben, tanácsokkal és tippekkel látjuk el üzleteinkben, illetve a weboldalunkon található blogon keresztül egyaránt. Forduljon hozzánk bizalommal!