A gipszkarton szerelés és javítás aranyszabályai Felújítás

A gipszkarton szerelés és javítás aranyszabályai

2023. május 17.

A gipszkarton a beltéri felújítások és építkezések előszeretettel használt alapanyaga. Könnyen kezelhető, formálható és méretre vágható, ráadásul a belső falak építésén túl a mennyezeten is bevethető.

Bár a szakszerű összeszerelés, valamint az esetleges balesetek elkerülése érdekében javasolt a munkálatokba szakembert bevonni, érdemes megismerni a gipszkarton fizikai tulajdonságait, valamint a szerelés leginkább célravezető lépéseit.

A cikkben a gipszkartonra jellemző tulajdonságok részletezésén túl a szerelés fontosabb szabályait és részfeladatait vesszük számba, emellett kitérünk a gipszkarton javítására vonatkozó fontosabb tudnivalókra.

Általános tudnivalók a gipszkartonról

A gipszkarton a felújítási és építkezési munkálatok gyakran és előszeretettel használt anyaga, amelyet jellemzően nagy felületű gipszkarton lapok formájában szokás alkalmazni. A lapok belső része gipszből készül, kívülről pedig erős kartonpapír fogja össze az anyagot, ebből ered az elnevezése is.

Manapság a gipszkarton lapok gyártásakor rendszerint arra is odafigyelnek, hogy a kartonpapírból álló külső burkolat környezetbarát vagy újrahasznosított anyagból készüljön. A gipszből pedig a gyártás során kikerülnek a környezetet károsító nehézfémek és sók is.

A leggyakrabban alkalmazott gipszkarton lapok fajtái:

  • a fehéres-sárgás külső borító színben gyártott normál gipszkarton lap, amely az egyik legmegfelelőbb anyag  a helyiségek térelválasztóinak kialakítására;
  • a jellemzően kék színű hanggátló gipszkarton, amely megoldást nyújt a magas hanggátlási igényű térelválasztó szerkezetek kialakítására. (Pl.: lakások, irodák, szállodai szobák közötti)
  • a jellemzően zöld színű impregnált gipszkartont, amely a magasabb páratartalmú helyiségekben, pl. vizesblokkokban alkalmazható;
  • a rózsaszín karton borítással, üvegszál merevítéssel gyártott, tűzgátló gipszkarton, amit magasabb tűzgátlási igényű terek esetén építenek be, mint például a konyha;
  • tűzgátló impregnált gipszkarton, amely a tűzgátló tulajdonsága mellett a vízpára hatásának is ellenáll
  • valamint a hajlítható és a perforált gipszkarton fajták, amelyek dekorelemek esetében jöhetnek szóba, vagy speciális terekben kerülnek felhasználásra.
  • a felsoroltakon kívül léteznek speciális igénybevételekre kifejlesztett (pl.röntgensugárzás elleni védelemre) termékek, amelyek a gyártók honlapján megtalálhatók

A gipszkarton előnyös tulajdonságai és felhasználási lehetőségei – mit is hozhatunk ki belőle

Gipszkarton lapokkal viszonylag egyszerű dolgozni, mert az általános építőanyagokhoz képest rendkívül kicsi a súlyuk, könnyen, gyorsan méretre szabhatók és beépíthetők. Mivel a gipszkartonozás folyamata  gyorsabb és tisztább a hagyományos falazási technikákhoz képest, emiatt alkalmazásával értékes idő is megtakarítható.

Ráadásul nincs szükség speciális szerszámokra, illetve a munkafolyamat közben komolyabb mennyiségű építési törmelék sem keletkezik.

A felsoroltakon túl a gipszkarton lap a vezetékek és egyéb technikai elemek elrejtéséhez is hatékony megoldás lehet (például csövek, WC-tartály). Minden esetben kérjük szakember kivitelező segítséget a munkafolyamat előtt, mert a biztonsági előírások szerint a csövek elrejtésének módja speciálisan szabályozott, tehát a helytelen beépítés balesetveszélyes lehet!

A szárazfal építés alapanyagaként, a gipszkarton egyaránt alkalmas lehet akár a térelválasztó falak, akár a mennyezetek és álmennyezetek kivitelezéséhez is. Gipszkartonnal igény szerint kettéosztható a nappali, vagy megoldható a hálószobák, a konyha és a folyosó mennyezetének a korszerűsítése. Sőt, régebbi építésű ingatlanok esetében használható a falak kiegyenlítésére, esztétikai javítására is felújítás esetén.

Ma már olyan különleges gipszkartonok alkalmazására is adott a lehetőség, amelyek a tűzálló vagy páraálló tulajdonságuk révén plusz előnyöket és extra biztonságot kínálnak akár a fürdőszoba, akár a konyha környezetében.

Hátrányos tulajdonságok, amelyeket tudni kell a gipszkartonról

A gipszkarton lapok nem alkalmazhatók külső térben és teherhordó szerkezetként sem!

Szilárdságról és vízálló tulajdonságról nem lehet beszélni a normál (sárga-fehér) gipszkarton esetében.   Azzal sem árt tisztában lenni, hogy a szerkezete miatt a gipszkartonhoz bármit rögzíteni szintén nehéz feladat, közvetlen szegezéssel, csavarozással ne próbálkozzunk!

Erre a célra speciális csavarok, horgok és dübelek állnak rendelkezésre, amelyek képesek megtartani a gipszkartonhoz rögzített polcot, bekeretezett fotót vagy akár az egyedi vászonképet.

Jó, ha előre megtervezzük a nehezebb tárgyak rögzítési pontjait (például televízió, konyhaszekrény), akkor a gipszkartonozás előtt egy tartó keret készülhet az alap profilvázra (erről a későbbiekben lesz még szó), amely a gipszkarton mögött helyezkedik el. Erre a vázra tudjuk a gipszkarton külső oldala felől rögzíteni a nehéz felfüggesztésű tárgyakat.

A tervezés és kivitelezés folyamán minden esetben kérjük ki hozzáértő szakember segítségét! Semmiképpen nem szabad a váz nélküli gipszkartonra megpróbálni felszerelni ezeket a tárgyakat, mert az a gipszkarton fal kiszakadásához, balesethez vezethet.

Fontos ismeretek a gipszkarton szereléséről

Az általános tudnivalókat követően nézzük meg a gipszkarton szerelésének fontosabb elemeit, beleértve az előkészületeket, illetve a kivitelezés lényeges összetevőit.

Nem javasoljuk a gipszkarton szerelés önálló kivitelezését, hiszen a folyamat szaktudást és technikai felkészültséget igényel, de jó, ha tisztában vagy az egyes lépésekkel, részfolyamatokkal a kivitelezés előtt.

A gipszkarton tábla fajták és méretezés szempontjai

A szabványos, 200×120 cm-es méretű, 9.5 vagy 12.5 mm vastag  gipszkarton táblák viszonylag könnyen beépíthetők minden otthonba, tekintve a hazai lakások többségének átlagos belmagasságát. Fontos szempont a választásnál, hogy gipszkarton táblákat térelválasztófalak építésére vagy a mennyezetre szánjuk.

Amennyiben a belmagasság alacsonyabb, célszerűbb lehet kisebb táblákat választani. Ha ugyanis a gipszkarton lapot komolyabb ütés éri vagy meghajlik, akkor viszonylag könnyen sérülhet. A mennyezeten történő alkalmazás esetén mindenképp a kisebb táblák használata javasolt.

A kisebb méretű, például 120×60 cm-es vágott táblákkal hatékonyabb lehet a munka, hiszen jobban alakítható a térhez a forma, illetve kisebb az önsúlyuk is.

A gipszkarton táblák felhelyezésének eszköz- és anyagigénye

Gipszkartonozásnál a táblákat egy előre összeállított profilvázhoz kell erősíteni. Vagyis mindenképp szükség lesz horganyzott acéllemez profilokra , vagy alternatívaként fa szerelőlécekre. A gipszkarton profilokból készül egy olyan váz, amelyre a lapokat felszereljük, ezzel biztosítva a felület stabilitását és tartósságát. Maga a rögzítés speciális gipszkarton csavarok segítségével történik.

Favázra rögzítésnél lapvastagság +20 mm-es, fémvázra történő rögzítésnél pedig lapvastagság +10 mm-es gipszkartoncsavart kell használni, a gyors, hatékony és precíz munka érdekében.

Amire a felület előkészítésénél érdemes figyelni

A gipszkarton vázszerkezetének összeállításakor a siker kulcsa, hogy az előre gyártott UW és CW gipszkarton profilok precízen méretre legyenek szabva. Ehhez, miután kimérésre kerültek a szükséges elemek, lemezollót használva kell méretre vágni  körültekintően az egyes lesz horganyzott acéllemez profilokat, vagy fűrésszel a faváz léceit.

A profilok mellett a gipszkarton lapoknak is tűpontosan kell illeszkednie egymáshoz. A szükséges méret precíz mérését követően snitzerrel vagy speciális fűrésszel bevágásra kerül a gipszkarton lap, majd a vágás mentén töréssel szétválasztják.

Sokszor a vágást követően egyenetlen marad a felület, úgyhogy a kívánt végeredmény és a pontos illeszkedés céljából ilyenkor finoman egyenesre kell csiszolni azt.

A gipszkarton felhelyezésének és szerelésének javasolt lépései

A kivitelezés megkezdése előtt és közben végig kiemelt figyelmet kell fordítani a hajszálpontos mérések, vágások, valamint a stabil illesztések részleteire!

  1. Váz és vázszerkezet kialakítása – a horganyzott acéllemez UW profilok mennyezethez és az aljzathoz rögzítése után kell beilleszteni a függőleges CW profilokat. Ügyelni kell a profilok egymástól való megfelelő távolságának a betartására, ugyanis a rögzítési pontok távolsága kiemelten fontos! A falváz kialakításával együtt kell elhelyezni a speciális ajtótokokat és a falra felszerelendő nehezebb tárgyak segédvázát!  Ugyanilyen elvek szerint kell összeállítani a fából készített falvázat.
  2. Gipszkarton lapok méretre vágása – a helyiség adottságaihoz mérten, odafigyelve az anyagveszteség minimalizálására és az illesztések pontosságára.
  3. Gipszkarton táblák rögzítése – a táblákat szorosan a profilokhoz kell illeszteni, majd gipszkartoncsavarokkal rögzíteni őket. A csavarokat egymástól kb. 20 cm-es távolságra kell elhelyezni, a gipszkartonlap szélétől nagyjából 1,5 cm távolságra. Csak a függőleges CW profilokba lehet csavarozni!
  4. A falba kerülő vezetékek elhelyezése – egyik oldal gipszkartonozása után kell elhelyezni a terv szerinti vezetékeket és a hő – hangszigetelést, ha van. Csak ez után kerül felcsavarozásra a másik oldalon a gipszkarton tábla!

Amikor a fenti lépések elkészültek, jöhet a gipszkarton felhelyezésének a befejező szakasza, vagyis az élvédők felrakása, a csavarvégek lecsiszolása valamint a hézagkitöltés.

A hézagkitöltés munkafolyamata során fontos, hogy hézagerősítő szalag kerüljön felhelyezésre a tartós és esztétikus kivitelezés érdekében.

Amikor kész a szerelés, következhet a gipszkarton festése

A gipszkarton festéséhez csak azt követően érdemes hozzálátni, miután a glettelés, illetve a csiszolás már megtörtént. A festés első fázisa az alapozás, amely során alapozó réteg kerül fel azzal a céllal, hogy a felület nedvszívó képességét szabályozni lehessen.

Amikor az alapozás kész, igény szerint festhető vagy tapétázható is a gipszkarton. Festéshez a mész- szilikát-  és vízüveg festékeken kívül bármilyen festék nyugodtan alkalmazható. Elsősorban a vizes diszperziós falfestékeket javasoljuk, odafigyelve a következő szempontokra.

Ahogyan a falfestés során, úgy első körben a gipszkarton festésénél is a sarkok és szélek festése javasolt ecsettel. Ezt követően hengert használva célszerű haladni az ablakoktól a helyiség közepének irányába. Elsőként függőlegesen, majd vízszintesen is érdemes átkenni magát a felületet, odafigyelve a festék egyenletes elosztására.

Festés után pedig már csak annyi lesz a feladat, hogy megvárjuk a száradást, majd pedig ellenőrizzük a hibátlan esztétikai állapotot.

A gipszkarton elemek sérülése és javítása

Ahogyan az a fentiekből is kiderült, a gipszkartonnal viszonylag könnyű alakítani, átalakítani az egyes tereket. Ugyanakkor fontos tudni, hogy meglehetősen sérülékeny anyagról van szó, amit egy élesebb tárgy pillanatok alatt felsérthet, sőt erőteljes hatásra akár ki is lyukadhat. Vagyis nem árt előre számolni a gipszkarton lapok kisebb vagy nagyobb mértékű sérüléseivel.

Viszont mindenképp az alkalmazása mellett szól, hogy a sérült gipszkarton válaszfal viszonylag kedvező áron és munkával javítható. Persze sok múlik a sérülés méretén és komolyságán. Mindenképp célszerű úgy megoldani a helyiségek elrendezését, hogy a gipszkarton felületet lehetőség szerint ne érhesse komolyabb erőhatás.

Lássuk, hogy javítható, ha mégis bekövetkezik a sérülés!

A kisebb hibák eredményes javítása

Amennyiben a gipszkarton felületén csak kisebb lyukak vagy repedések keletkeztek, akkor a célravezető gipsszel kitölteni a sérült részeket. Ehhez a munkához, vagyis a gipszkarton fal javításához mindössze némi gipszporra (amely újHÁZ kereskedéseinkben szintén könnyen beszerezhető), vízre, illetve gondos és precíz kivitelezésre lesz szükség. A gipsz és víz megfelelő arányát általában megtalálod a gipszpor csomagolásán a leírásban. Gipsszel tehát könnyen eltüntethetők a kisebb lyukak és sérülések.

Így javíthatók a gipszkarton nagyobb sérülései

Hogyha egy szimpla repedésnél látványosabb esztétikai hibáról van szó, akkor célszerű gipszkartonból pótlást készíttetni. Ennek az első lépése, precízen megjelölni a pótolni kívánt szakaszt, majd kivágni, illetve kifúrni azt. Tehát ez esetben nem maga a lyuk kerül „foltozásra”, hanem az adott szakaszon az érintett problémás gipszkarton felületet cserélik újra. Ebben az esetben is szakember segítségét kell kérni a tervezés és kivitelezés folyamán.

Eszközigényét tekintve a gipszkarton szerelése hálás feladat. A kivitelezőnek mindössze fűrészre vagy fúrógépre lesz szüksége, illetve jellemzően körvágóval vágják ki a cserélni kívánt felületet a művelethez.

Szükséges továbbá még egy, a javítandó lappal azonos, vágható gipszkarton tábla, amiből a pótolni kívánt darabot kapjuk. A korábban eltávolított darabkát mintaként használva kell bejelölni, majd kivágni a cserének szánt részt az új lapból. A nyílás két hosszanti belső oldalára léceket kell csavarozni úgy, hogy túllógjanak néhány centimétert oldalirányba. Ezekre kerül felcsavarozásra a pótlásra pontosan levágott darab. Ezután hézagoló anyaggal kell kitölteni a réseket, majd a hézagerősítő szalagot spatula segítségével simítják el, hogy a javítás és pótlás nyomai eltűnjenek. Így nyom nélkül javítható a sérült gipszkarton.

Festésnél fontos, hogy szükség lesz a cserélt részen újra a lapok alapozására az összecsiszolás előtt, illetve érdemes nemcsak a sérült részt, hanem az egész vonatkozó falfelületet festeni, hogy homogén legyen a fal színezése.

Összegzés

Annak ellenére, hogy a gipszkarton rendszerek teherhordó képessége nem annyira erős,  könnyen, esztétikusan és gyorsan alakíthatóak velük a belső terek, és megfelelő szerkezeti felépítés és kivitelezés mellett hosszú ideig tartós is maradhat.

Gipszkarton beépítése, vagy javítása előtt mindenképpen kérd  kivitelező segítségét a balesetek elkerülése érdekében, illetve hogy minél tovább élvezhesd a minőségi és esztétikus belterek használatát!

A gipszkartonozáshoz szükséges anyagok kiválasztásában szakértőink országszerte több, mint 80 újHÁZ kereskedésben segítenek vásárlóinknak, hogy könnyebben menjen a kivitelezés!