Öntözőrendszer telepítése lépésről lépésre Építkezés

Öntözőrendszer telepítése lépésről lépésre

2017. július 5.

A ház körüli munkák szinte mindegyike komoly előkészületet igényel. A felkészültség, az előkészületek alapossága nem csak a munkavégzéssel töltött idő hosszúságát befolyásolja, ugyanis egy rosszul előkészített folyamat miatt a pénztárcánk tartama is jelentősebben megcsappanhat. Így van ez a kerti öntözőrendszerekkel is, melyek telepítéséhez a következő sorokban olvashatnak részletes útmutatót.

A megfelelő telepítés érdekében nagyon fontos a pontos terv, melyet érdemes szakemberrel is ellenőriztetnünk. Ezt a legegyszerűbben úgy tehetjük meg, ha az eszköz eladójával is átnézetjük az általunk készített tervrajzot, amit a kiválasztott eszköz gyártójának a tervezőprogramjával, a gyártó utasításai alapján készítettünk!

1. Lépés

Jelöljük ki a csövek nyomvonalát, az elkészített tervek alapján, melyhez használhatunk jelölőzsinórt vagy egyéb földmunkához használatos jelölőt. A szórófejek helyét tűzzük ki karók segítségével.

2. Lépés

A jelölés mentén ássuk ki a nyomvonalat és a szelepakna helyét. Amennyiben már meglévő gyepterületre szeretnénk a rendszer telepítését végezni, a gyepterületet ásóval vágjuk meg, és szakaszosan, lapáttal alányúlva rakjuk félre a füves részt. Így a telepítés végén a kiemelt gyeptéglákat visszatehetjük. Számoljunk azonban azzal, hogy ez a megoldás nem lesz teljesen olyan, mint volt, mert az ásás helyén a talaj tömörödni fog. Ezzel az új füvesítéskor is számolnunk kell. A füvesítés előtt minimum egy hetet hagyjuk pihenni (és a lentieknek megfelelően iszapoljuk be), és ezt követően szintezzünk újra. Az árok szükséges mélysége 40 cm, azaz kb.: 2 ásónyom, melyre azért van szükség, hogy a későbbiekben, tereprendezéskor, vagy virágültetéskor ne sértsük meg a csöveket.

3. Lépés

Csövek fektetése. Ebben a munkafázisban történik a csőhálózat lefektetése, valamint a szelepakna kialakítása. Fontos, hogy a lefektetett csövek végeit ne hagyjuk szabadon, mert belemehet a föld. Húzzunk rá egy zacskót, fóliázzuk- vagy ragasszuk le addig, amíg a megfelelő csatlakozás nem kerül rá. A fővezeték a vízforrástól a szelepaknáig húzódik.

4. Lépés

Szeleposztó összerakása. Illesszük össze a mágnes-szelepeket, és a tervben meghatározott számú elosztó idomot úgy, hogy közben ügyeljünk a jelölésekre és az irányokra. Véletlenül se kössük be a szelepet fordítva! A szerelés megkezdése előtt érdemes az összes alkatrészt, eszközt leellenőrizni, hogy minden hiánytalanul a rendelkezésünkre álljon.

5. Lépés

Telepítsük a szelepaknába a szeleposztót és kössük is rá a lefektetett csövekre. A víz bekötését, amennyiben hálózati vizet használunk, a vízóraaknában a vízóra után kötött „T” idomot felhasználva tehetjük meg. Szereljünk be egy főelzáró csapot és egy víztelenítő csapot is, amelyen keresztül télen a rendszert le lehet engedni, továbbá építsük be a vízszűrőt és egy visszacsapó-szelepet is. Hasonlóan járjunk el, ha egyéb megoldást választunk a víznyerésre. Ezt követően lehet a szórófejeket is a csövekre csatlakoztatni. Fontos, hogy amennyiben a csővezeték végét nem zártuk le megfelelően, akkor a locsolófejek felszerelése előtt mossuk át a rendszert, nehogy a belekerült piszok tönkretegye azokat. Ezt a szórófejek felszerelése előtt, körönként érdemes megismételni.

6. Lépés

Az elektronika bekötése. Ebben a fázisban kötjük be az esőérzékelőt, a vezérlést, magát az elektronikát. Ekkor fogjuk a felszerelt elektronikát is beprogramozni. A bekötésnél és a programozásnál pontosan kövessük a gyártó utasítását. Szerelésnél ügyeljünk arra is, hogy bizonyos helyeken víz, illetve pára is összegyűlhet, ezért ennek megfelelően, nagy gonddal kell a szerelést elvégezni. Fontos, hogy az esőérzékelőt olyan helyre kössük, ahol az öntözőrendszerből származó víz nem érheti.

7. Lépés

Az árkok betemetése és beiszapolása. Ez röviden annyit jelent, hogy az árkokat betemetjük és ezt követően, jó alaposan belocsoljuk egy kézi locsoló segítségével. Erre azért van szükség, hogy a csöveket fedő frissen lapátolt föld minél gyorsabban megrogyjon, és a föld tömörödjön. Ezt követően hagyjuk legkevesebb egy hetet pihenni. Ez alatt tömörödik, süllyed a talaj. Ha ezt nem várjuk meg akkor, később a fű kinövése után fog megrogyni és láthatóvá válnak az öntözőrendszernek kiásott árkok helyei, ami nem esztétikus látvány. Az árkok temetésénél ügyeljünk arra, hogy a „töltőtalaj” kerüljön alulra és a termőföld felülre. A két réteg között tömörítést végezzünk. A nagyobb köveket mindenképpen távolítsuk el, nehogy megrongálják a csöveket. Az apró kövek is gondot okozhatnak, ezért érdemes az alsó réteget megrostálni. Amennyiben nem vállaljuk a föld átrostálást, akkor különösen az alsó réteg tömörítésénél legyünk körültekintőek, és a tömörítést (főleg, ha az idő engedi) az időre és a vízre bízni.

8. Lépés

Teszteljük le a rendszert. Ezzel a lépéssel a rendszer is átmosható. Amennyiben a rendszerbe került némi piszok, úgy a fúvókák végét szedjük le és így mossuk ki a rendszert. Ha minden jó, állítsuk be a fúvókákat aszerint, hogy hova szeretnénk az öntözést és hova nem.

9. Lépés

A csepegtető csövek bekötése. Ezt általában, bokrok, sziklakertek és egyéb ilyen jellegű területeken alkalmazzuk.

10. Lépés

Próbáljuk ki a rendszert. Nézzük meg, hogy a körök kiosztása ténylegesen megfelel-e, a vízhozam elégséges-e, az időzítés jó-e, és mindenhova jut-e elegendő víz. Amennyiben jól terveztünk, és a gyártó utasításait betartottuk, akkor nagy valószínűséggel jól fog a rendszer működni.

Érdemes több vízforrást is igénybe venni az öntözéshez. Az esővizet felfogó tartály, ciszterna, vagy egy alacsony hozamú kút is jó szolgálatot tehet. Ilyen víznyerési lehetőségek esetén, csak akkor kell a vezetékes vizet használni, amikor a kút kapacitása kicsi és a ciszterna is üres. Ezt lehet manuálisan szabályozni, vagy a tartályt, ciszternát tölteni úgy, hogy alacsony vízállás esetén egy bizonyos szintig vezetékes vízről töltjük a víztárolónkat. Így, amikor jön az eső, vagy a kútból megfelelő vizet tudunk felszívni, tovább tölthetjük a víztartályt.

Fontos azonban, hogy mind a kútvizet, mind az esővizet megfelelően szűrni kell, különben a fúvókák eltömődnek és tönkremehetnek! Tehát öntözés előtt mindenképpen szűrjünk, de ajánlatos a tartályba érkezés előtt is. Nagyon sok homokos kút van, illetve a csapadékvíz is szállít szennyeződést, könnyen lerakódhat a tartály alján, így azt gyakran kell tisztítani.

Ügyeljünk arra, hogy mindig legyen elegendő víz az öntözésre, főleg a fent említett kombinált megoldásoknál. Szivattyú használata esetén mindenképpen használjunk szárazonfutás elleni védelmet!

Ha követjük a felsorolt lépéseket, egy olyan kerti rendszerhez juthatunk, melynek segítségével sokáig biztosítva lesz a kertünk üde zölt pázsitja.