Színezzük át a nappalit! Design

Színezzük át a nappalit!

2017. október 26.

Még javában tart az ősz, az évszak színeiben pedig nemcsak az utcán, hanem az otthonunkban is gyönyörködhetünk. Csempésszük be a bordót, a barnát, a sárga árnyalatait, válasszunk néhány mutatós kiegészítőt és alakítsuk át nappalinkat. Mutatjuk, hogyan!

Az őszi színek elvarázsolnak mindenkit. A vörös, a sárga és ezek átmenetei határtalan színkavalkádot festenek az utcákra. Ha nem tudunk betelni a kinti szépséggel, megpróbálhatjuk becsalogatni az őszt a nappalinkba is az évszakhoz igazítva azt. Ehhez pedig néhány egyszerű kiegészítő éppen elegendő lehet. Íme, néhány ötlet az őszi hangulathoz.

Szedjük össze a legszebb leveleket!

Ne csak sétáljunk a napsütötte őszben, hanem gyűjtsük is össze a legkedvesebb lehullott darabokat, vigyük őket haza és már el is kezdődhet az átalakítás. Mossuk meg a leveleket, hiszen nem tudhatjuk mi minden történt velük. Ezt követően kössünk cérnát a levélszárakra. A cérnavégeket kötözzük az étkező feletti lámpához, de akár a mennyezetre is erősíthetjük őket. Félórányi játék és már meg is érkezett az ősz a lakásba!

Faágak, levelekkel

A természetes anyagoknál maradva, a leveleket ágakkal együtt is összeszedhetjük. Így még egyszerűbb dolgunk lesz, mert csak egy üvegvázát kell keresnünk, belehelyezzük a kész dekor elemeinket, és készen is van egy újabb, látványos őszi hangulati elem.

Párna is lehet

Az elsárgult faleveleket akár párnák segítségével is becsalogathatjuk otthonunkba. Az ősz színe vagy az évszakra utaló jelek, figurák, mind segítenek a különleges miliő kialakításában. A levél motívum sokszínűségével idézi az idő múlását, egyesítve a párnák puhaságával, melegségével.

Még mindig levelek…

A párnákon kívül más lehetőség is van az őszi megújulásra; cseréljük le az összes függönyt az aktuális hangulatnak megfelelően. Álljunk hozzá úgy, hogy alapvetően is itt az ideje a nyári függönyök kimosásának, így az ablakok új köntösbe öltöztetése jó ürügy a váltásra. Már csak egy jó színt, jó mintát kell választanunk, s bár a legkézenfekvőbb a levélminta, sok más jó megoldás is létezik.

Színekkel, kiegészítőkkel az asztalon

A teríték hangulata is a színeken múlik, így abszolút nem szükséges mindenáron ragaszkodnunk a klasszikus őszi formákhoz, így a korábban említett falevélhez, faághoz vagy éppen gesztenyéhez. Jelezzük finoman, hogy beköszöntött az ősz! Alkalmazzuk a föld és az évszak sajátos színeit, kombináljuk jól elhelyezett terítőkkel, asztali futókkal.

Még egy lépéssel beljebb

A nappali átalakításának gondolatmenetén tovább haladva a lakás bármely részében folytathatjuk a színek évszakhoz történő harmonizálását. Túllépve a nappalin, a hálóban is megvalósíthatjuk mindazt, amit az eddigiekben már kipróbáltunk. Itt hasznos lehet egy ágytakaró, ami a nagy felülete miatt az egész tér hangulatát meghatározhatja. Ráadásul rendkívül praktikus is, hiszen egyszerre díszít, ápol és eltakar.

Kiegészítők végtelen sora

A nagy őszi átalakítási projekt csúcsa a szőnyegcsere lehet, ha van éppen kéznél egy ilyen hangulatú darab, arra várva, hogy színre lépjen. Ha azon kevesek közé tartozunk, akik büszkélkedhetnek egy ilyennel, mindenképp vessük be, ugyanis puha őszi levélszőnyegként tökéletesen meg tudja idézni a kinti hangulatot.

És végül lépjünk hátra néhányat…

Sok apró trükk előkerült az előző pontokban, de ne feledjük: az igaz design mindig az összképen múlik, azon, hogy az egy térbe kerülő egyes elemek, hogy viszonyulnak egymáshoz és hogyan mutatnak együtt. Lépjünk hát hátra, és nézzünk végig művünkön. Ha jól dolgoztunk, akkor együtt is jól kell mutatnia a kiegészítők összegségének.