Zár- és betétcsere Barkácsolás

Zár- és betétcsere

2018. április 11.

Amikor törik a kulcs, már késő. Aki figyel a lakás biztonsági zárának működésére, nem várja meg, hogy az idővel akadóssá kopott zárcilinder akár meg is hiúsíthassa a saját otthonunkba való bejutást. Mikor egy kulcs nem forgatható akadás nélkül körbe, ideje elkezdeni gyanakodni. Ugyan eleinte egy kis kenőanyag bejuttatása (pl. zárolajzóval) még akár segíthet is, de ekkor már érdemes felkészülni a cserére, amit mi magunk is végezhetünk. Lássuk, milyen információkkal kell rendelkeznünk, mielőtt felkeresünk egy zárszaküzletet!

Méretek

Fontos a megfelelő zárbetét kiválasztása, mert az alap-szimmetrikus 30/30-as modellen kívül számos, hosszabb-rövidebb szimmetrikus és aszimmetrikus változat is kapható. Az adatok mm-ben adottak, és a távolságot mindig a tollközéptől mérjük a két irányba. Fontos, hogy melyik irányban mekkora a betét hossza, mert nem minden zárbetétben fordítható meg a zártoll. Hosszát elsősorban az ajtólap vastagsága és a benne lévő zárszerkezet pontos helye határozza meg.

A zárbetét cseréje a következőképpen alakul:

  1. Nyissuk ki az ajtót, hogy az éle szabad legyen. Így hozzáférünk a zárszerkezetet rögzítőcsavarokhoz.
  2. Körülbelül a zárbetét vonalában van egy csavar, amit csavarjunk ki.
  3. Fordítsuk el a zárbetétben lévő kulcsot 300-kal (amikor a kulcs egyenesen áll a zárban, a zárszerkezetet mozgató zártoll kb. 100-kal tér el a függőlegestől, így nem lehet a betétet eltávolítani).
  4. Húzzuk ki a zárbetétet a zárból.
  5. Az új zárbetétbe helyezzük a kulcsot, majd a zártollat állítsuk függőleges helyzetbe a kulcs kb. 300-os elfordításával.
  6. Ezt követően a betétet csúsztassuk a zárszerkezetbe. Normál esetben a zárbetét egyik oldalon sem lóg ki. Ellenőrizhetjük a zár megfelelő helyét úgy, hogy a kulcs finom tekerésével addig a pontig engedjük a betétet, amíg a zárat nem hozza működésbe. Ezen kívül azt is nézhetjük, hogy a zárbetétet rögzítő csavarnyílásnál legyen a betét csavarjának a helye.
  7. Tegyük vissza a rögzítőcsavart.

Ha a zárbetét cseréje nem hozza meg az eredményt, nincs más hátra, mint a teljes zárszerkezet cseréje.

Maga a teljes zárszerkezet cseréje sem bonyolult feladat. Amennyiben van benne zárbetét, azt a fentiekben leírt módon távolítsuk el. Ha van a kilincsben hernyócsavar, akkor azt tekerjük ki. Ezek után a címkét rögzítő csavarokat is csavarozzuk ki. Rozetta esetében először a takaróelemet kell lepattintani és az alatta lévő csavarokat kell eltávolítani. A kilincs, a címke és a rozetta leszerelése után, amennyiben a kilincs tengelye még a zárban van, húzzuk ki. A zárat az ajtó élén lévő rögzítőcsavarok eltávolítását követően lehet kiszedni. Amennyiben az szorul, érdemes egy csavarhúzót a kilincs helyére tenni, és így egy kicsit a zárat meghúzni. A visszaszerelésnél a fenti műveletet ismételjük meg visszafelé.

Itt is fontosak a méretek

A helyes zár kiválasztásánál érdemes a régi zárat magunkkal vinni, vagy a méreteit felírni. Fontosabb méretek a dió (a zár azon része, ahova a kilincstengely megy) középpontja és a zár előlapja közötti távolság, valamint a dió középpontja és a kulcslyuk közepének távolsága. Ezen felül a zár mélysége is fontos lehet. Amennyiben nem egy egyszerű, szokványos zárról van szó, vagy bizonytalanok vagyunk, akkor egyszerűbb, ha több adatot is megmérünk. Ilyen adatok az előlap vastagsága, hosszúsága, szélessége, a zártest magassága, szélessége, mélysége, a kilincs-kulcs tengelytávja, a kulcsközép mélysége, a hátsó kulcsközép mélysége, a kilincs és a zárnyelv távolsága, a reteszkilökődési távolság. Vásárlás és beépítés előtt ellenőrizzük, hogy jobbos vagy balos a zár, amennyiben fordítható a zárnyelv, úgy azt fordítsuk a helyes irányba.

Bonyolultabb szerkezetek

Többpontos zár esetében az eljárás a fentiekben megegyező, csak itt az ajtó élén, hosszanti irányban elhelyezkedő zár többi rögzítőcsavarját is el kell távolítani. Ebben az esetben a zárszerkezetet és a többpontos zárrendszert együttesen kell kiszedni az ajtóból, mert egybeépített. A megfelelő kiválasztásnál itt is fontosak a fenti méretek, de itt még a rögzítőpontok száma és helye is lényeges. Természetesen a hosszanti irányban lévő furatok helye is meghatározó.

Alapvetően maga a zárcsere nem bonyolult feladat, ha a zárszerkezethez hozzáférünk, ezért lényeges, hogy időben gondoljunk a potenciálisan hibás elemek pótlására. Élettartamát nagymértékben befolyásolja a rendszeres karbantartás, a laza csavarok meghúzása, zárak olajozása zárolajjal, és a szennyeződések időnkénti eltávolítása.