Ereszek cseréje Barkácsolás

Ereszek cseréje

2019. január 15.

A természet és a mezőgazdaság éltető ereje a csapadékból származó víz. Ugyanakkor a víz az erózió egyik fő okozója, de az épített környezetünkre is jelentős hatást képes gyakorolni. Ezek a hatások közel sem kellemesek, hiszen az épületszerkezetek és burkolatok elváltozásait képesek kiváltani. Legyen az fizikai (kapillaritásból származó elázás, fagyás), kémiai (sókivirágzás) vagy biológiai károsodás (mohásodás, penészgomba megtelepedése), a későbbi, komolyabb károsodások elkerülése végett azonnali beavatkozást igényel. A beavatkozást mindig az okok felkutatásával érdemes kezdeni. A vizesedésből származó okok pedig nagyon gyakran vezethetők vissza az eresz hibáira.

Mivel a január a csapadékosabb hónapjaink közé tartozik, ilyenkor a hibák feltérképezése is könnyebben megy. Pontos hibafeltárást száraz időben pedig a javítási munkálatok követhetik, kritikusabb esetekben pedig maga a csere. A következő sorokban azt tárjuk fel, mivel is jár ez.

Régi időkben az ereszcsatornához az ember maga nem szívesen nyúlt, hiszen nem volt otthon lemezollója, forrasztópákája, és az egyéb lemezmegmunkáláshoz szükséges eszközei. De nem csak ez állt a barkácsoló kedvvel megáldott háztulajdonosok munkájának útjába, hiszen régen nem állt rendelkezésre a kész bádogosáru sem, amelyet ma csak haza kell vinni, és könnyű összeszerelni.

Egykor az eresz csak fémből készülhetett. Öreg házakon lehet szemügyre venni, hogy vagy bádogból, horganyzott lemezből, vagy akár rézből készülhetett a gyűjtőcsatorna és a lefolyócső. A kezeletlen lemez ereszeket egyszerűen lefestették. Az így készült ereszek tartóssága ma már nem vehetné fel a versenyt az új, előregyártott ereszek időtállóságával. Ma ugyanis már nem a horganyzott és horganyzásmentes ereszek a legkedveltebbek, hiszen már műanyagból (pvc), alumíniumból, cinklemezből, rozsdagátló bevonattal is elérhető az ereszek minden alkatrésze.

Mikor lehet szükség cserére? Elméletileg a régi ereszek tönkremenetele is hosszú évtizedekig kellett volna tartson, de az időjárás viszontagságai (hóteher, lombhullás) és a fizikai behatások gyorsan behorpasztották, összenyomták a lemezeket, amelyek így aztán könnyebben is rozsdásodtak. A rozsdavédelemre szolgáló horganybevonat gyakran már összeszereléskor sérült.

Azon túl, hogy bádogos és a bádogos által végzett munka minősége is más és más volt, a termék legyártására is gyakran heteket, hónapokat kellett várni, így könnyű volt megjósolni a kész ereszek sikerét. A régi rozsdásodásgátló bevonatokkal szemben a mai felületkezelések is tartósabbnak bizonyulnak. Olyannyira, hogy bizonyos típusok kisebb sérülés esetén kismértékben öngyógyításra is képesek.

Szereléshez ma nem kell más, mint pár egyszerűbb szerszám és egy stabil alumíniumlétra. Eszközökből vízmérték, mérőeszköz, csavarhúzó, lemezvágó olló, fémfűrész, műanyag kalapács, és pár fogó, jelölőeszköznek pedig megteszi egy ácsceruza. Még a munka megkezdése előtt érdemes megbizonyosodni róla, hogy függő- vagy fekvőeresszel van-e dolgunk. Hazánkban a függőeresz fordul elő sűrűbben. Ez azért is fontos, mert felfüggesztésében is különbözik a két típus egymástól, tehát már a csatornatartó pántjaik sem egyformák. Ma már szerencsére minden elem készen megvásárolható, így csak az ereszcsatorna és a csövek hosszát kell magunknak meghatározni. Ezt fűrésszel szabhatjuk méretre. De ügyeljünk rá, hogy csak a kézi fűrésszel vágjunk, flexet még véletlenül se alkalmazzunk, mert a forgótárcsa gyors súrlódása annyira felmelegíti a lemezt, hogy azzal már sérül a rozsdavédő bevonat. Az ilyen vágási éleket nem, csak a nagyobb sérüléseket kell javítófestékkel kezelni. Az a szerencse az előregyártott rendszerekkel, hogy a különböző könyökök, sarokelemek és lefolyócsövek kapcsolódása az előre kialakított összepattintható csatlakozásokkal lehetséges, nem kell hozzá nagy tudomány. A jobb rendszerek csatlakozásaiban tömítéssel is rendelkeznek, így nem kell tartani a szivárgástól sem. A rögzítéshez érdemes igényesen hozzáállni, mind a csavarok minőségének (lehetőleg rozsdamentes), mind pedig a lejtésnek pontosnak kell lenniük. Egy eresz felújításakor nem érdemes megfeledkezni a tisztítónyílásokról sem. Aki szeret az öntözővízzel spórolni, annak is szerencséje van, ugyanis olyan toldóelemek is elérhetőek, amelyekkel a csapadékvizet az ereszből egy gyűjtőedénybe vagy ciszternába vezethetjük.

Ma, amikor az előregyártott ereszek többféle színben és méretben elérhetőek, mint azt gondolnánk, egyáltalán nem olyan nagy varázslat a csere. Ha gondoskodunk a kevés szükséges célszerszámról, és vesszük a fáradtságot, hogy elolvassuk a használati utasítást, nagyon nem lőhetünk mellé.

Írta: Szalay Csaba dipl. építész