Álommosdót varázsoltunk!

2021. október 8.

Egy győrsövényházi óvoda mosdófelújítást, további 10 intézmény szabadtéri újHÁZikót nyert


Lezárult idei újHÁZ Centrum Pöttöm Fürdő Programunk, melyet azzal a céllal indítottunk el, hogy mosdófelújítással és kültéri játszóházak adományozásával segítsük az óvodákat. A pályázatra – idén először – online, a kicsik álommosdóját ábrázoló rajzokkal tudtak jelentkezni az intézmények. A rengeteg induló közül a legjobb 11 pályaművet a közönség szavazatai alapján választottuk ki, ezt követően Kovács-Nyári Diána, a Pöttöm Fürdő Program nagykövete, valamint az újHÁZ Centrum vezérigazgatója, Dr. Rázsóné Szórády Csilla és Döry Gábor, a vállalatunk marketing igazgatója döntötték el, mely 10 óvoda udvara gazdagodik újHÁZikó játszóházzal, és melyik intézmény kapja a fődíjat, a több mint 1 millió forint értékű mosdófelújítást.

A zsűrizés során a győrsövényházi Tündérkastély Óvoda került ki győztesként, a megújult mosdóhelyiséget pedig szeptember 24-én, ünnepélyes keretek között adtuk át az intézmény dolgozóinak és óvodásainak legnagyobb örömére. A 10 újHÁZikóból pedig szinte az ország minden tájára jutott.

„Három évvel ezelőtt a társadalmi felelősségvállalás jegyében indítottuk az azóta CSR Hungary díjas Pöttöm Fürdő Programunkat. Hatalmas öröm számunkra, hogy újból segíthettünk 11 intézménynek a korszerű, modern óvodai környezet megteremtésében. Úgy gondolom, mind a több mint 1 millió forint értékű felújítási támogatás, mind az újHÁZikók a lehető legjobb helyre kerültek” – mondta el Dr. Rázsóné Szórády Csilla vezérigazgató.

A pályázat győztes óvodája egy korábban kastélyként működő épületben található. A létesítmény a közelmúltban új külsőt kapott, de több belső munkálat, például a mosdóhelyiség felújítása még váratott magára.

„Izgatottan pályáztunk a Pöttöm Fürdő Programra. Az elavult mosdóhelyiségünket már nehéz volt tisztán tartani, pedig erre a pandémiás helyzetben még nagyobb szükség lett volna. Ráadásul bővült a létszámunk, így a felújítás a higiéniás biztonságuk mellett a gyerekek kényelmét is szolgálja. Boldogok vagyunk, hogy ennyi szavazatot kaptunk, és a zsűri is a mi pályaművünket találta a legjobbnak – a gyerekek szívesebben használják majd a szép új, színes helyiséget, mint a korábbit" – mondta Szűcs Lászlóné óvodavezető.

Az idei programhoz Kovács-Nyári Diána színésznő is csatlakozott, aki márkanagykövetként mind a program és a felhívás népszerűsítésében, mind pedig a zsűrizésben aktív szerepet vállalt.

„Kisgyermekes anyukaként számomra személyesen is fontos, hogy a legkisebbek biztonságos, komfortos és otthonos közegben nőjenek fel. Szívesen csatlakoztam a programhoz, a varázslatos pályaművek zsűrizése pedig izgalmas és örömteli feladat volt. Örülök, hogy én is jelen lehettem az átadáskor, felemelő érzés volt látni, ahogy az óvodások birtokba veszik álommosdójukat és játszóházaikat – tette hozzá a színésznő.

A vadonatúj fürdőt és annak átadását kisfilmünkben mutatjuk be: 

https://www.youtube.com/watch?v=lZ5Ye7mBylA