Jót tenni Jó! - Óvodások találhatták ki saját álommosdójukat

2018. október 15.

Az óvodások találhatták ki saját álommosdójukat az újHÁZ Centrum által indított Pöttöm Fürdő Program keretében. A kiválasztott óvoda fürdőjét az építőanyag-kereskedelmi hálózat a nyertes rajz alapján alakította át. A felújítást nyerő Ajka Városi Óvoda tagintézményében, a Hétszínvirág Óvodában október 9-én adták át az álommosdót, amelyen naponta 175 gyerek osztozik, és egy négyzetméterre 16 kisovis jut. Szekeres Nóra, a program nagykövete, az átadáson készített videóbejegyzésben mutatja be a teljesen megújult helyiséget.


2018. október 9-én ünnepélyes keretek között adták át az álommosdót a Pöttöm Fürdő Program nyertes óvodájának. A Veszprém megyei Ajka Városi Óvoda tagintézménye, a Hétszínvirág Óvoda mosdója 40 éves alapítása óta nem sok változáson ment keresztül, noha átlagosan 175 gyermek használja minden hétköznap. Az intézmény ugyan egy pályázat eredményeként 2012-ben külső hőszigetelést kapott, de a belső részén nem volt sok változás.

„Nagy öröm volt látni, hogy a kicsik milyen izgalommal vették birtokba az átalakított mosdót. Mivel 3-6 éves koruk között az óvoda a második otthonuk, úgy érezzük, az egyik legjobb lehetőséget találtuk meg arra, hogy partnerek lehessünk a minőségi, komfortos környezet megteremtésében” – mondta Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője.

A legnagyobb kihívást az álommosdó tervezése során az jelentette, hogy a mindössze 11 négyzetméteres helyiségben minden funkció megfelelő teret kapjon. Az új fürdő kialakításában az óvodások fantáziája is nagy szerepet kapott, hiszen Horváth Roland Barcsay-díjas festőművész a kiválasztott intézmény rajzából inspirálódva készítette el a helyiségbe kerülő dizájnmotívumot.

A felújított fürdőt Szekeres Nóra, a Pöttöm Fürdő Program nagykövete, videóbejegyzésben mutatja be, amely az alábbi linken tekinthető meg:

https://youtu.be/7uBGd1wI0oY

A programra összesen 101 óvoda jelentkezett, amelynek részeként szavazni is lehetett a beküldött rajzokra, a tíz legtöbb szavazatot kapott pályázó pedig az EU-s szabványok alapján honosított előírásoknak[1] megfelelő kültéri játszóházat kapott ajándékba. Az újHÁZikókat már át is adták a szerencsés intézményeknek, hogy a szeptemberi óvodakezdés még több vidámsággal és játékkal teljen a gyerekeknek. Az építőanyag-kereskedelmi vállalat célja, hogy a nagysikerű pályázatból hagyományt teremtsen, így a tervek szerint jövőre is elindítják óvodafelújító pályázatukat a „Jót tenni jó” elnevezésű kampányuk keretén belül.

További híreink

Jót tenni jó! - Újra megszépül egy óvoda, indul az 5. Pöttöm Fürdő Program

„Jót tenni jó” kampánya keretében immáron ötödik alkalommal hirdeti meg a CSR Hungary-díjas Pöttöm Fürdő Programot az újHÁZ Centrum. A jótékonysági akcióban a győztes óvoda mosdóját többmillió forint értékben újítja fel a vállalat, további 10 intézmény pedig egy-egy kültéri újHÁZikót kap. A szervezők május 23. és június 30. között várják az önkormányzati fenntartású óvodák jelentkezését a pottomfurdo.hu oldalon, ahová a pályázati dokumentumok mellett egy olyan közös rajzot kell feltölteni, ami a gyerekek álomfürdőjét ábrázolja. Annak érdekében, hogy minél többekhez eljusson a program híre, ajánlani is lehet óvodát a honlapon. Arról, hogy melyik 11 pályamű kerül a döntőbe, idén is a közönség dönt, a győztest pedig a zsűri választja ki, amelynek az újHÁZ Centrum vezetősége mellett a program nagykövete, Kovács-Nyári Diána is tagja.

Tovább

Jót tenni jó! - Adománnyal segítünk újjáépíteni otthonokat

2020 decemberében földrengés-sorozat rengette meg a horvátországi Sziszek és Petrinya városát. Az emberáldozatokat is követelő katasztrófa következtében számtalan otthon vált lakhatatlanná, az újjáépítéshez pedig támogatásra van szükség. Vállalatunk ezért úgy döntött, hogy közel öt és félmillió forint értékű burkolattal segíti a károsultakat.

Tovább

Jót tenni jó - Mesés fürdőfelújítással segít Kovács-Nyári Diána és az újHÁZ Centrum

"Jót tenni jó” kampánya keretében ismét meghirdeti Pöttöm Fürdő Programját az újHÁZ Centrum, ahol idén a közönség dönti el, melyik 11 ovi jusson a döntőbe. Érdemes összefogni, hiszen a legtöbb voksot kapók közül választja ki a zsűri az abszolút győztest, akinek a vállalat egymillió forint értékben újítja fel a mosdóját, további 10 intézmény pedig egy-egy kültéri újHÁZikóval lesz gazdagabb.

Tovább