Belső lépcsők burkolatai Építkezés

Belső lépcsők burkolatai

2018. február 1.

Amikor álmaink otthonát tervezzük, az első ceruzavonásokkal szinte biztosan nem a lakásbelső lépcsőit vetjük először papírra... kár, mert a lépcső látványa, de legfőképp komfortja alapjaiban határozza meg a lakásról alkotott véleményünket. Emiatt érdemes a lépcsőkkel kicsit burkolóanyag szempontjából is foglalkoznunk. Ezt a témát járjuk körbe heti cikkünkkel.

Akinek akad lépcső otthonában fontos, hogy kellemes, biztonságos és esztétikus burkolaton lépkedhessen nap mint nap. Egy lakás belső lépcsőjének komoly elvárásoknak kell megfelelni. A könnyű takaríthatóság, a csúszásmentes felület ugyanúgy elvárás, mint átlagos padlóburkolatok esetén. Egy lépcső azonban mindig külön figyelemnek örvend, hiszen aki a lépcsőre lép, az garantáltan a lába elé fog nézni.

Tartószerkezetek, alapszerkezetek

Azt, hogy egy lépcső mennyire kerül a figyelem középpontjába, azt az elhelyezkedése, a lakáson belüli pozíciója is nagyban meghatározza. Egy, a tér közepén álló lépcső szoborszerűen uralhatja a teret, de igény esetén akár transzparens szerkezetként bele is simulhat a környezetébe.

Emiatt nem mindegy, hogy az anyagokat mivel kombináljuk. A tartószerkezet és a burkolatok együttműködése meghatározza, hogy a lépcső megjelenése harmonikus lesz, avagy diszharmonikus.

Két anyagfajtánál (melyek a felületen is megjelennek) többet egy lépcsőhöz ne használjunk. A szerkezetek anyagát azonban a lépcső alapformája is meghatározza. Egykarú, egyenes vonalú lépcső, kétkarú, esetleg húzott fokú? Vagy tán szabadon álló csigalépcső? Egy szabadon álló csigalépcsőnek például kimondottan jól áll, ha filigrán anyagokból, acélból, és/vagy üvegből készül. A lényeg csak az, hogy a filigrán és a robosztus hatásokat ne, vagy csak mértékkel keverjük.

Burkoljuk, vagy lépkedjünk a tartószerkezeten?

Joggal merülhet fel a kérdés – főleg építkezőknél -, hogy miért burkoljunk is, ha építtethetünk olyan lépcsőt, ami tartószerkezetével is képezheti az esztétikus és kopásálló felületet. Sokan itt azonnal a falépcsőkre gondolnának, de van más lehetőség is.

A legtöbben, akik otthonos lakásbelsőt álmodnak maguknak, elsősorban meleg felületekre gondolnak. Így csak ritkán jöhet számításba olyan modern megjelenést biztosító építőanyag, mint a lépésálló biztonsági üveg vagy a nyersbeton. Pedig a tartóvázat nélkülöző üveg – például erkélykorlátként – egyre jobban terjed. Acéllépcsőknél és olyan szűk terekben, ahol a fény nehezen törhet utat magának, például galériás lakásoknál, megfontolandó az üveg lépcsőfokok alkalmazása. Kisebb lépcsők esetén az ára sem mutat komoly többletet a többi anyaghoz képest. Viszont ma már az sem lehetetlen, hogy a lépcső “pofafái” is üvegből készüljenek.

Az üveg mellett a fém is nagyon modern megjelenést kölcsönözhet a lépcsőknek. Manapság a rozsdamentes acélok világában már nem jelent egyet a fémlemez a megfáradt, ezerszer lelakkozott felületekkel. Nem ritkák a fémből készült filigrán, hajtogatott lépcsők láttán az ember abban is elbizonytalanodik, hogy a rajta lépkedő ember súlyát elviseli-e.

A felújítók számára persze nem feltétlenül az a jó megoldás, ha a rendelkezésre álló lépcsőt azonnal elbontják, de nem kell elkeseredni azoknak sem, akik nem mondanának le a modern megjelenésről. Amikor valódi burkolási kérdések merülnek fel, az első kérdés az anyaghasználatot fogja feszegetni.

Napjaink belsőépítészete a régies hangulatok megteremtése érdekében gyakran nyúl vissza már majdnem elfeledett burkolóanyagokhoz, mint a linóleum. A linóleum, vagy akár a PVC-burkolat is felvihető akár fa, akár beton lépcsőre, de arra kell ügyelni, hogy ezek a flexibilis anyagok a hajlatokban jóval érzékenyebbek a kopásra, így a burkolathoz garantáltan szegélyeket, beépített élvédőket is alkalmaznunk kell.

Persze nem mindenkinek szimpatikus a műpadlóhoz hasonló burkolat a lépcsőkön. Nekik javasolható a szőnyegborítás, mely akár ragasztva vagy vezetőlécek alá szorítva kerülhet rögzítésre. Ha vezetőlécet alkalmazunk, abban az esetben számolnunk kell vele, hogy a szőnyeg átlyukasztása nélkül nem tudunk teljes szélességben burkolni.

Ez így tulajdonképpen esztétikusabb megjelenést is ad a lépcsőnek. Főleg így van ez, ha a kimondottan strapabíró és jó kosztűrő természetes növényi rostból készült szizálszőnyeget választjuk. Magyarországon ritkasága miatt különlegesnek mondható a szizállal burkolt lépcső, mely puha és a csúszásmentes járófelületet ad.

Viszont a legklasszikusabb megoldás mégis az, ha fával burkoljuk a lépcsőfokokat. Meglévő falépcsőnél nyilván a meglévő fokokat újítjuk fel, de beton lépcsők esetén új homlokfalak és lépcsőlapok készülhetnek különböző keménységű fából. Lépcsőburkolásnál a keményebb fafajtákhoz érdemes nyúlnunk. Melyek is ezek?

Tölgy, kőris, bükk, dió, akác. Puhafával, mint a lucfenyő lépcsőknél nem érdemes próbálkozni a magas kopási rizikó miatt. Talán az anyagválasztásnál is fontosabb a rögzítés.

Fa lépcsőlapokat egyaránt használnak fém lépcsővázak és masszív beton lépcsők burkolására is. A rögzítés ugyan történhet úgy, hogy a fa deszkákat átfúrjuk és lecsavarozzuk, de ez egyrészt a látható furatok miatt, másrészt a kilógó csavarfejek miatt sem a legideálisabb. Manapság szinte mindent próbálnak megoldani purhabbal, de a legjobb megoldás még mindig a dübelezés, melyre kiváló rejtett megoldásokat kínálnak a rögzítésre szakosodott gyártók. Ez a megoldás aztán kombinálható a purhabos kitöltéssel is.

A korlátokról

A burkolatok látványának összhatását a korlát anyaga is nagyban befolyásolja. Ha az ízléses példák közt válogatunk, azt tapasztaljuk, hogy mint az öltözködésben a különböző ruhadarabokon visszatérő színek, úgy a belsőépítészetben is az a szép megoldás, ha a lépcsőburkolat anyaga megjelenik a korláton is. Nyilván kombinálhatóak a különböző anyagok egymással, de az arányérzék nagyon fontos a korlát megalkotásakor is.

Most, hogy kellő inspirációval gazdagodtunk, akár bele is vághatunk a lépcső felújításába!