3 látványos belsőépítészeti megoldás gipszkartonból Design

3 látványos belsőépítészeti megoldás gipszkartonból

2018. december 6.

A gipszkarton falak továbbra is a leggazdaságosabb választásnak számítanak akkor, amikor egy ház belső arcát kívánjuk átalakítani, illetve esztétikai szempontból annak értékét szeretnénk növelni. Ráadásul amellett, hogy könnyen és viszonylag alacsony áron elérhetőek, még elképesztően látványos megoldások kivitelezésére is alkalmasak, ha megfelelő, szakértő kezei közé kerülnek.

Legyen szó konyháról, fürdőszobáról, nappaliról, vagy otthonunk teljes mennyezetéről, a gipszkartonhoz bátran nyúlhatunk. Nem csoda, hogy belsőépítészek is előszeretettel alkalmazzák kreatív ötleteik megvalósításához. Összegyűjtöttünk három olyan enteriőrt, ahol az építőanyaggal valóban csodát műveltek.

Álmennyezet vintage-stílusban

Ha meguntuk már az egyszerű fehér mennyezetet, otthonunkba pedig a vidéki parasztházak nosztalgikus hangulatát csempésznénk, semmi szükség sincs arra, hogy lebontsuk az egész házat és újragondoljuk a gerendázatot. Gipszkartonból készíttessünk álmennyezetet, amire aztán könnyű, lambériára hasonlító faanyagot rögzítessünk. Ezt lekenhetjük lakkal is a természetesség jegyében, de akár hófehérre is lefesthetjük a letisztult vintage-hatás érdekében. A megoldás azon túl, hogy esztétikus még energiahatékony is, hiszen a gipszkarton és az arra kerülő faréteg garantáltan minimalizája az elillanó hő mennyiségét.

Kontrasztos hatás

Elképesztően látványos megoldás lehet, ha hálószobánk főfalát és mennyezetét kettéosztva, különleges textúrájú, vagy geometrikus mintázatú dekorelemeket telepítünk szintén gipszkartonból. Azon túl, hogy az elem a helyiség fókuszpontjaként fog szolgálni, olyan egyedi belsőépítészeti látványosság lehet, amivel biztosan nem találkozunk barátaink otthonában. A különleges megoldást luxus-hatást keltő kiegészítőkkel, arannyal, püspöklilával, bársonnyal is fokozhatjuk.

Hangulatvilágítás mesterfokon

A mennyezeti és falba épített folyosó kialakításával nem csak a vezetékeket rejthetjük el, hanem különleges világítást is megvalósíthatunk. Legyen szó fényterápia-jellegű többszínű hangulatvilágításról, vagy valódi fényforrásról, a kortárs belsőépítészek fantáziáját azonnal megmozgatja a felületek réteges kialakítása. Jó hír, hogy ez a megoldás gyakorlatilag bármelyik helyiségben megvalósítható, így hálószobánk hangulatának fokozására, vagy éppen a fürdőszoba wellness-jellegének emelésére is alkalmazhatjuk.