Készítse fel otthonát a fagyokra 5 lépésben!

Sokan csak az utolsó pillanatban tesznek valamit a fagykárok elkerülésére, pedig az otthonunk védelme érdekében, időben megtett előkészületek nagyon sok időt és pénzt spórolhatnak nekünk. Érdemes tehát mostanában átgondolnunk, milyen feladatokat kell elvégeznünk még azelőtt, hogy beköszönnének a mínuszok. Az újHÁZ Centrum szakértői öt lépésben foglalták össze, hogyan készüljünk a télre és mire figyeljünk oda a ház körül.

1. A kertben

Itt az ideje, hogy elvégezzük az utolsó kerti munkákat! Mivel locsolni már nem szükséges, zárjuk el a kerti csapokat, nehogy elfagyjanak, a tömlőket tekerjük fel, csomagoljuk be és vigyük zárt helyre. Fordítsunk kellő figyelmet a növényeinkre is: a rózsák tövét például szénával vagy falevelekkel borítsuk be, a virághagymákat szedjük ki a földből, fűszernövényes kertünket pedig ültessük át balkonládákba és költöztessük be a konyhánkba. Vágjuk le utoljára a füvet és kissé lazítsuk meg a talajt, hogy lélegezni tudjon a pázsit. Kerti gépeinket tisztítsuk meg, és ezeket is vigyük csapadék- és fagymentes helyre. Metsszük vissza a bokrokat, a fákat, a muskátlikat pedig próbáljuk meg átteleltetni a pincében vagy a kamrában.
felkeszulesafagyokra1

2. A tetőn

Érdemes felmennünk a tetőre és ellenőriznünk, hogy a cserepek nem mozdultak-e el. Az elhasználódott, megsérült darabokat cseréljük ki minél hamarabb, így elkerülhetjük a beázásokat. Ellenőrizzük a szigetelést a padlás felől is, ha szükséges, kérjük szakember segítségét a hibák kijavításához. Az avarhullást követően ne felejtsük el kitakarítani az ereszcsatornát sem, hiszen nagyon hamar eldugíthatják a falevelek. A megrepedt, eltört ereszt cseréljük ki, így egy nagyobb eső esetén sem fog a homlokzaton végigfolyni a csapadék, amely jelentős károkat okozhat házunk szigetelésében.

felkeszulesafagyokra2

3. A nyílászárókon

Ősszel még van lehetőségünk egy gyors nyílászárócserére, ha azonban kisebb beruházással szeretnénk elkerülni a hőveszteséget, vásároljunk felragasztható nyílászáró-gumitömítéseket, amelyek fa és műanyag ajtókhoz, ablakokhoz is egyaránt elérhetők. Előfordulhat az is, hogy a keret és a fal között keletkezik olyan rés, amely huzatossá teszi otthonunkat. Ezt a problémát egyszerű sziloplaszttal is lehet kezelni. A helyiségek hőmegtartó képességét vastag sötétítőfüggönyökkel és egyéb árnyékolókkal tudjuk fokozni, így nemcsak az elillanó hővel szemben tudjuk felvenni a harcot, hanem fűtésünk is energiahatékonyabbá válik.
felkeszulesafagyokra3

4. A ház homlokzatán

A tél előtti hónapok még tökéletesen alkalmasak arra, hogy egy last minute hőszigetelésbe kezdjünk. Megfelelő szakember segítségével néhány nap alatt telepíthető a szigetelőrendszer, hogy aztán a homlokzati és lábazati vakolatok segítségével teljesen új megjelenést kapjon otthonunk. Amennyiben ezt a beruházást idén elkerülnénk, ellenőrizzük a falak állapotát, és hívjunk statikust, ha repedéseket látunk a falszerkezeten.
felkeszulesafagyokra4

5. A fűtőrendszerben

Jellemző, hogy a fűtési szezon már javában tart, mégis sokan még nem is ellenőriztették fűtőrendszerüket a szakemberekkel. Érdemes minden évben kitakarítani magát a rendszert és a kéményt is, továbbá eljött az ideje annak is, hogy szénmonoxid-érzékelőnket is üzembe helyezzük. A pár ezer forintért kapható eszközt olyan helyiségekbe kell felszerelni, ahol nyílt égésterű tüzelőberendezések találhatók. Különösen javasolt hálószobákban és fürdőszobákban elhelyezni ezeket az érzékelőket.
felkeszulesafagyokra5

„Az otthonunk mellett ne feledkezzünk meg nyaralóinkról sem. Hétvégi házainkat áramtalanítsuk, zárjuk el a főcsapot, a csöveket pedig víztelenítsük úgy, hogy nyitva hagyjuk a csapot és leengedjük mind a bojlerek, mind pedig a toalett tartályát. Ha minden feladatot elvégeztünk, nyugodtan hátradőlhetünk, hiszen otthonunkat biztonságban tudhatjuk a faggyal szemben” – mondják az újHÁZ Centrum szakértői.