Ismét elnyertük a Business Superbrands díjat!

Idén tizenegyedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Business Superbrands díjakat. Az újHÁZ Centrum immár nyolcadik alkalommal nyerte el e kitüntetést a független szakemberekből álló zsűritől.

A Business Superbrands program az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban. A Bisnode adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével létrejövő, mintegy 4000 márkát tartalmazó lista pénzügyi és szakmai szűrést követően kerül a bizottság elé. Ebbe a listába éppúgy beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek, mint az olyan, kisebb vállalkozások, amelyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak, valamint kiemelkedő a hazai kommunikációs és márkaépítési gyakorlatuk.

„Az újHÁZ Centrum számára az újabb, és évek óta töretlen Business Superbrands védjegy igazolja, hogy jó úton haladunk. Megerősíti elhivatottságunkat, de további munkára sarkall minket, így a jövőben is mindent megteszünk annak érdekében, hogy az újHÁZ Centrum a megfelelő partner legyen, ha építkezésről, felújításról van szó - mondta Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője. 

Az újHÁZ Centrumról

Az újHÁZ Centrum teljes mértékben magyar tulajdonú, országos építőanyag-kereskedelmi hálózat, központja a Győr-Moson-Sopron megyei Tényőn található. A társaságot 1997-ben öt győri építőanyag-kereskedő alapította. 2005 óta zártkörű részvénytársaságként működik. 2011-ben sajátmárkás, kizárólagos forgalmazású termékekkel bővült portfóliója. Az újHÁZ Centrum országos hálózata 81 telephelyet foglal magába, amelyeken több mint 1400 főt foglalkoztat. A vállalat 2017-es árbevétele 50,5 milliárd forint volt, amelyből közel 14 milliárd a Budapest környéki régióból származik. További információért keresse fel weboldalunkat: www.ujhazcentrum.hu

superbrands2018