Idén is a legjobbak között

2019. május 27.

Az idei évben már tizenkettedik alkalommal díjazta a Superbrands szakmai zsűrije a legkiemelkedőbb márkákat. Az újHÁZ Centrum immár 9. alkalommal nyerte el a szakmai zsűri elismerését.


A Superbrands program a magyarországi üzleti szektor azon márkáinak legjobbjait emeli ki, amelyek elsősorban B2B területen tevékenykednek, azaz nem főként a fogyasztókkal, hanem különböző szervezetekkel és vállalatokkal vannak kapcsolatban. Egy közel 4000 márkát tartalmazó listából kerülnek ki azok a cégek, amelyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak a kiemelkedő kommunikációs és márkaépítési gyakorlatuknak köszönhetően.

Az újHÁZ Centrum 2019-ben immár kilencedik alkalommal nyerte el a szakma elismerését, és kapta meg a Business Superbrands díjat a független szakemberekből álló zsűritől, amely ismét egy remek visszaigazolás arra, hogy az országos építőanyag kereskedelmi hálózat jó úton halad és kiemelkedő szereplője a magyar építőipari szektornak.

Büszkék vagyunk, hogy az újHÁZ Centrum immáron 9. alkalommal kapja meg ezt az elismerést. A Business Superbrands védjegy igazolja, hogy jó úton járunk: megerősíti értékeinket és törekvéseinket, ugyanakkor további  munkára sarkall minket, hiszen továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy az emberek bizalommal forduljanak Hozzánk és az újHÁZ Centrum a megfelelő szekértő partner legyen, ha építkezésről, felújításról van szó” - mondta Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője. 

További híreink

Az Antao Kollekció: Harmatcsepp inspirálta tökéletlenség a Villeroy & Boch fürdőszobájában

A reggeli séta az erdőben sokak számára a nyugalmat és a harmóniát jelenti. A friss levegő, a csend és a természetes világosság mindenkit feltölt, és segít megtalálni a szellemi kiegyensúlyozottságot. Mostantól az Antao kollekcióval ez az érzés átültethető a fürdőszobába is. A kaschkasch tervezőpáros munkája révén a Villeroy & Boch egy új és lenyűgöző fürdőszobai kollekciót mutatott be, amely tökéletesen megidézi az erdei séták nyugtató hangulatát.

Tovább