ÁRNYÉKOLÁSI TECHNIKÁK

2016. július 13.

IMG_0641Nyáron, amikor a hőmérséklet emelkedik és a felmelegedett ház este sem hűl ki, sokan elgondolkoznak azon, mit is lehet tenni azért, hogy a hőmérséklet elviselhető legyen. Sokan használnak légkondicionáló berendezést, de ennek a telepítési költségét és üzemben tartását nem mindenki engedheti meg magának, ezen felül évente karban is kell tartani.

A legésszerűbb és legegészségesebb amit tehetünk, ha árnyékolunk. Árnyékolás esetében van külső és belső lehetőség, igaz, a külső árnyékolók hatásfoka a belsőkkel szemben jóval nagyobb.

Épületünk falait tehermentesíthetjük a napsugárzás hőhatásától kívülről különböző, önálló vagy a homlokzatra rögzített árnyékolókkal, mint például:

  • Teraszok, erkélyek fölé előszeretettel használnak kihajtható vagy kinyitható IMG_6873napellenzőt. Ezek kellemes árnyékos környezetet biztosítanak. Bizonyos fokig az esőtől is megvédenek, bár nem erre valók és így könnyebben koszolódhatnak. A legnagyobb ellensége azonban a szél, mert nagy felülete miatt a szél könnyen belekaphat és pillanatok alatt nagy kárt okozva letépheti a falról vagy állványról. Ezért a modernebb, motorizált kivitelt szélsebességmérővel is el lehet látni, mely a napellenzőre veszélyes szélsebesség esetén a motorral behúzatja.
  • Napvitorla inkább utcán, szabadtéri közösségi helyeken elterjedtek, melyek tartós anyagból készülnek és épületek falára, fára, fém tartószerkezetekhez vannak rögzítve. Többnyire háromszög alakú, de bármilyen alakú, formájú napvitorlát rendelhetünk az ésszerűség határain belül. Megfelelő szín és minta választásával hangulatos szabadtéri kellék lehet. Fontos rögzíteni úgy, hogy nagy szél ne tudjon belekapni. Amennyiben mégis sikerülne a szélnek kikezdenie, akkor is a helyén maradjon a rögzítés, tehát a szél erejével szemben ellenállónak kell lennie.
  • Pergola a fal síkjára rögzített, leggyakrabban fából készült árnyékoló, melynek lényege, hogy tartókra erősített lécek olyan távolságban és dőlésszögben vannak, hogy a nyári napsugarak beesési szögét árnyékolják, így árnyékolva le üvegfelületeinket. Télen a nap alacsonyabban „járva” más beesési szöggel „süt”, ezért a lakás hőmérsékletét emeli.

A belső terek árnyékolását a nyílászáróink előtt több módon, kívülről, vagy akár belülről is intézhetjük az alábbi módokon:

  • A kültéri lehetőség közül a legismertebb a redőny, mely hazánkban igen nagy shutterstock_352143701népszerűségnek örvend. Anyaga lehet fém, fa vagy műanyag. A faredőnyök régen voltak népszerűek és már ki is mentek a divatból, mivel az üreges modern redőnysínek egyszerűen jobban szigetelnek, és kevesebb karbantartást igényelnek. A műanyag kedvező áránál fogva népszerű, hőtől, fénytől véd, biztonsági szempontból viszont alumínium társánál gyengébb. A redőnyök automatizálhatóak, melyeket időkapcsolóval, távirányítóval és riasztóval, vagy intelligens házvezérléssel összekötve biztonsági, kényelmi, hó- és fényvédelmi szempontoknak is megfelelnek.
  • Zsalugáter egy igazán régi és biztonságos, tartós megoldás. A legegyszerűbben úgy magyarázható, hogy egy ablak az ablakon, fából. Ez nyilván nem bedeszkázva van és nem is fix, hanem nyitható, és a fa lamellák dőlésének változtatásával a levegő és a fény mennyisége kitűnően szabályozható. Nem gondozásmentes, hisz többnyire fából készül.
  • A redőnyök és a zsalugáterek előnyeit egyesíti a zsaluzia, mely tulajdonképpen egy alulról is feszített reluxa, kültéri használatra. Egyetlen hátránya, hogy leengedett állapotban némileg zajosabb a fenti társainál, és takarítása is körülményesebb.
  • Napháló segítségével az ablakokat kívülről árnyékolhatjuk. Lényegében ez egy vastagabb szálból sűrűbben szőtt szúnyoghálószerű szövet, melyet fel lehet tekerni, amennyiben már nincs rá szükség, vagy zavarna minket. Előnye, hogy lehúzott állapotban is tudunk szellőztetni, árnyékol és a meleg egy részét is kint tartja.
  • Léteznek hővédő fóliák is, melyeknek igen magas az ára, viszont jó hővédelmet biztosítanak. A probléma az, hogy télen a kincset érő napenergiát is visszaveri, így nem igazán segít a téli fűtésben sem.

Beltérben is gazdag a napsugárzás elleni védekezés tárháza, annak ellenére, hogy ez a legkevésbé hatékony módja a hő kirekesztésének.

  • A legegyszerűbb megoldást valamilyen karnisra rögzített függönnyel érhetjük el. Léteznek olyan sötétítők, melyek szinte teljesen fényzáróak, de ezek elég nehezek. Járulékos előnye a függönyöknek, hogy a terem akusztikájához is jótékonyan járul hozzá.
  • Kisebb nyílásokon a lamellás reluxa is jó megoldás lehet. Nagy előnye, hogy felhúzva kis helyet foglal, és fényáteresztése a lamellák állításával változtatható. Ugyanilyen eredményességgel védekezhetünk a forró napsugarak ellen nagyobb nyílászáró esetén, ha szalagfüggönyt alkalmazunk.
  • Beltérben alkalmazhatunk továbbá a ma egyre divatosabb feltekerhető rolókból, vagy pliszé-árnyékolókból is, melyek leginkább hajtogatott formájukról ismerhetőek fel. A pliszéknek nemrég jelent meg egy oldalról a méhsejt metszetét mutató réteges verziója, mely légcsatornáinak köszönhetően nagyobb ellenállást mutat a felmelegedéssel szemben.

shutterstock_382828354Már a tervezőasztalnál érdemes eldönteni, építkezés vagy renoválás előtt, melyik megoldást választjuk. Ajánlatos alternatív, energiamentes megoldást választanunk, mely ésszerűen működtethető és a téli értékes meleget segít kihasználni, a nyárit pedig visszaverni. Ajánlatos további minőségi anyagokat választani, mert az árnyékoló folyamatos UV-hatásnak van kitéve, mely egy alacsony tűrésű, nem jó anyagból készült árnyékolót hamar értéktelenné tesz.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.