A RADONGÁZ

2015. március 24.

shutterstock_147462041Otthonunk megválasztásakor törekszünk arra, hogy nyugodt és kellemes környezetet biztosítsunk saját magunk számára. Ennek megtalálásához elsősorban érzékszerveinket használjuk. Azonban léteznek olyan szituációk, amikor az érzékeink mellett csak műszeres méréssel lehet meghatározni bizonyos környezeti adottságokat. Ilyen esetáll fent, amikor a radongáz koncentrációja magasabb a javasolt értéknél.

shutterstock_49901569De mi baj van ezzel? A radon egy színtelen, szagtalan gáz, amely főként a talajban található. Korábban bizonyos építőanyagok nagyobb mennyiségben tartalmazták (pl. kohósalak), melyet főként hőszigetelésként alkalmaztak, de szerkezeti elemek is készültek belőle. A radongáz azért veszélyes, mert légutakon keresztül a tüdőbe jutva a szöveteket károsíthatja, melynek következtében megnő a tüdőrák kialakulásának veszélye.

A radon koncentrációja nagymértékben eltérhet. Azon területeken, ahol uránérc található az épület alatti rétegekben, ott nagyobb az esély a magasabb értékekre. Tehát a gáz elsősorban a talaj felől jut a levegőbe. Ezért a padló repedéseit, csatlakozásait ennek megfelelően kell kialakítani. Emellett persze a magas radontartalmú víz és gáz használatát is kerülni kell. Zárt térben a gáz felgyülemlik, ezért a magas koncentráció elkerülése érdekében naponta egyszer ajánlott kiszellőztetni otthonunkat vagy levegőtisztító berendezést alkalmazni.

A gáztartalom csökkentésére több megoldás létezik.

shutterstock_102942227Az egyik leghatékonyabb módszer meglévő épületeknél a radongyűjtő zsomp kialakítása. Ez egy padló szintje alatt kialakított zsomp. Ebbe megfelelő átmérőjű csövet kell helyezni, amin keresztül a tető fölé kivezethető a radon. Ennek létezik aktív és passzív típusa is. Az aktív esetében egy ventillátort iktatnak közbe, hogy a nyomáskülönbség kisebb legyen a padló alatt, mint a helyiségekben.

Más megoldást jelent a radonkút kialakítása. Ezt a lakótéren kívül helyezik el, így akár több épületben is tapasztalható a hatása.

Új ház építésénél kézenfekvő a gáztömör szigetelések alkalmazásával az épületbe jutó radongáz mennyiségének csökkentése. Ezzel a szigeteléssel sem érhetünk el százszázalékos védelmet, hiszen a gáz más helyen is be tud jutni a helyiségekbe. A szigetelőlemez gáztömör tulajdonsága plusz előnyt jelent a vízszigetelés mellett.

Új építésű ingatlanok esetén a talaj tulajdonságai miatt határérték feletti eredmények várhatók, így ebben az esetben a teljes talajcsere jelenthet megoldást, ami nagyon költséges.

Élettanra gyakorolt hatása mellett a számítástechnikai eszközök számára is fontos a sugármentes környezet kialakítása.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.