A LAPOSTETŐ SZIGETELÉS KÉRDÉSEI

2015. március 17.

A mai korszerű szigetelések alkalmazása sem nyújthat kellő védelmet a vízzel szemben. Számos költségvetési és tervezési megoldás alapos átgondolása után választhatjuk ki a legjobb megoldást. Azonban vannak tervezési alapelvek, amelyek ismerete nélkül a kivitelezés is hibás lehet.

shutterstock_163731227Korábbi bejegyzésünkben már írtunk arról, hogy milyen típusú szigetelések közül választhatunk. Itt megemlítésre került, hogy léteznek egyenes és fordított rétegrendű tetőfelépítmények. A fordított rétegrendű tetőkről manapság a vízszigetelési előadásokon kedvezőtlen szempontok kerülnek előtérbe. Az egyik ilyen, hogy a tető vízhűtéses tetőként működik. Ez elméletileg és gyakorlatilag is érthető, hiszen a vízszigetelő réteg a hőszigetelő réteg alatt helyezkedik el. A rendszer legfelső felületén ugyan elfolyhat a víz nagy része, de biztosak lehetünk benne, hogy a hőszigetelés alatt az elsődleges vízszigetelésen is jelentős mennyiségű folyadék távozik a lapostetők esetén.  Ez téli időszakban igen kedvezőtlen, hiszen a néhány hőfokos víz a szigetelés alatti lejtésképző réteget, majd a tartószerkezetet is áthűti. Így a hőszigetelésünk csupán a belső térből kiáramló hőt fékezi egy ideig.

shutterstock_133928579Ezzel szemben az egyenes rétegrendű szigetelések alkalmazása előnyösebb, ha minden szabályt betartunk. Ennél a rendszernél a hőszigetelés fölé kerül az elsődleges vízszigetelés, így a hőszigetelés elvileg ellátja a feladatát. Ez azonban akkor működik sikeresen, ha a belső térből keletkező párát sikeresen megfékezzük egy párafékező fóliával. Ellenkező esetben a hőszigetelésbe jutó vízmennyiség tönkreteszi azt. Ennek következtében nemcsak a hőszigetelés mehet tönkre, hanem előfordulhat, hogy a szigetelés összeroskad, és pangó vizek alakulnak ki a szigetelés felületén.

Gyakran elhangzik az a tévhit, hogy a vasbeton nagy párazárása miatt a párazáró réteg kihagyható. Ez félig igaz is, hiszen tényleg jó párazáró a vasbeton, de a hajszálrepedések, fészkesség és egyéb kivitelezési hibák miatt ez nem biztosítható.

Különféle gyártók preferálják a műanyag párazáró fóliákat. Ezek alkalmazását azonban érdemes megfontolni, mivel az alumíniumbetétes lemezekkel szemben a teljesítőképességük elhanyagolható.

A gyártók megoldásait azonban célszerű alkalmazni és egy rendszerben gondolkodni.

Amennyiben kételyeink támadnak, hívjuk fel a szigetelés gyártójának alkalmazás technikusát, mert ő nagy tapasztalattal rendelkezik, és segítséget tud nyújtani számunkra.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.