TALAJVÍZNYOMÁSNAK ELLENÁLLÓ, ELŐRE GYÁRTOTT CISZTERNÁK

2015. január 6.

fold alatti tankAz esővíz összegyűjtése igen hasznos, gazdaságos és környezetbarát módja az otthonunk, nyaralónk vízigényének részben, vagy bizonyos szabályok betartása mellett egészében történő hasznosításának. Természetesen a víz összegyűjtésére alkalmas tartállyal rendelkeznünk kell. A szivattyúkról illetve az esővíz hasznosításáról már beszéltünk, de magáról a csapadék gyűjtéséhez szükséges tartályokról még nem.  A tartály választásánál el kell döntenünk, hogy építettünk ciszternát, vagy előre gyártott kivitelt használunk. Jelen cikkünkben az előre gyártott megoldásokról lesz szó. Ezeknek az előnye az, hogyha a tartályt megfelelő helyről, megfelelő gyártótól szerezzük be, akkor ellenőrzött gyártási körülmények közt, ellenőrzött minőségű készterméket kapunk. Így a minősége és a várható élettartama is megfelelő lesz számunkra. Ezen felül rendelkezni fognak különböző elemekkel, vagy azok elő lesznek készítve (nyílás, fedél, stb.).

shutterstock_176863559Több anyagból készülhet előre gyártott ciszterna. Mindegyik megoldás rendelkezik előnyökkel és hátrányokkal. Az acélból gyártott változat erős, viszonylag könnyen telepíthető, bár a korrózióval szemben érzékeny. A műanyag kivitel a korróziónak ellenáll, de nem lehet nagyon terhelni és a talajvíz okozta felúszásra is érzékeny. Ezen felül, a deformálódásra való hajlamuk is magasabb az acél vagy a beton kivitelnél. A beton ciszternák, jól terhelhetőek, nem korrodálnak, a felúszás sem nagyon veszélyezteti ezeket, bár a telepítésük nehézkesebb műanyag társaiknál, a nagy tömegük miatt. Az acél illetve beton tartály telepítéséhez darus kocsi, vagy önrakodós darus kocsi szükséges. Méretüket a beépítés helye határozza meg, illetve az, hogy egy tehergépkocsin elférjen úgy, hogy ne legyen túl méretes a szállítmány, mert az jelentősen növeli a költségeinket. Így már nem biztos, hogy valaha is meg fog térülni egy átlagos családi háznál vagy nyaralónál.

shutterstock_60095422A ciszternák telepítésének a helye természetesen fagyhatár alatt van, így télen sem kell vízteleníteni azokat. A másik előnye, hogyha napfény nem éri, akkor az algáktól sem kell tartani. A megfelelően előszűrt, és ülepített csapadékvíz így már alkalmas lehet a különböző, (már az előző cikkekben említett) mosás, WC öblítés, stb. ellátásához. Ezzel, rendkívül sokat lehet megtakarítani pénzben és értékes ivóvízben is. Megfelelő árfekvésű eszköz beszerzésével, a megtérülési idő is alacsony.

IMG_8552A megfelelő tervezésű esővízgyűjtő tartályokon már előre kialakított hely van a túlfolyás biztosítására. Amennyiben gyárilag ilyen nincs, mindenképpen oldjuk meg, hogy a megtelt tartályból, megfelelően tudjon a csapadék elfolyni, elszikkadni, Ennek elmulasztása esetén a víz találni fog magának helyet, ami nagy valószínűséggel számunkra nem lesz kedvező.  Éppen ezért akár acél, akár beton, akár műanyag tartályt választunk érdemes átgondolni, hogy csak magát a ciszternát vesszük meg és mi magunk telepítjük a gépeket, szerelvényeket, vagy komplett és optimális esetben átgondolt esősvízgyűjtő rendszert vásárolunk. Adott esetben így sok bosszúságtól óvjuk meg magunkat és árban sem feltétlenül drágább.

Az esővíz gyűjtését és hasznosítását mind a környezetünk, mind a pénztárcánk meghálálja. A „zöld” gondolkodás pozitív fényt vet ránk. Ezért érdemes elgondolkodnunk a telepítésén. Lehet építeni, vagy előre gyártott kivitelt használni. Saját magunk számára, otthonra, a nyaralóba, szőlőbe, az előre gyártott gyűjtőtartályt javasoljuk, mert a nívós gyártók termékei állandó és korrekt minőséggel, hosszú ideig, gondtalanul kiszolgálhatnak minket.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.