Fűtő-hűtő klímaberendezések

2017. január 13.

Itt az új év, és azt, hogy mit is fog hozni, még senki sem tudja. Azt viszont, hogy mit hozott, már a bőrünkön érezzük. Jelentős lehűlést, sőt mi több, farkasordító hideget! Igazság szerint ez normális a mi éghajlatunkon, de mostanában valahogy mégsem voltak olyan nagy telek, mint régen, így szokatlan ez a fogvacogtató idő. Érdemes hát jól befűteni!

A jelenlegi hidegben sokakban merül fel a kérdés, hogy a kényelmes, meghitt meleget és az ezzel járó költségeket válasszák, vagy vacogjanak saját lakásukban, hogy a fűtésszámlát csökkentsék. A kedves olvasó hozzászokhatott már, hogy ilyen kérdésekben is igyekszünk a segítségére lenni néhány tanáccsal és ötlettel!

Többfajta fűtési megoldásról volt már nálunk szó, illetve néhány kazántípust is bemutattunk már. Most azonban sokak számára furcsa fűtésről lesz szó: ez a fűtő-hűtő klímaberendezés. De vajon hogyan fűt egy klíma?

shutterstock_116572072A válasz egyszerű: nyáron hűti a benti levegőt úgy, hogy közben (ahogy az adott hőmennyiséget kivezeti) fűti a kinti levegőt. Tehát a klíma egy hőszivattyú, ami azt jelenti, hogy egy adott térből szállítja egy másikba a hőt. A rendszer pedig természetesen megfordítható, így télen az eljárásnak köszönhetően hőt tud elvonni a kinti hidegből, és ezzel melegíti fel a belső teret.

A lényeg, hogy a villamos energiát nem a fűtésre használja fel, hanem csak a hő szállítására. Amikor árammal fűtünk, 1 egységnyi áramból 1 egységnyi hőt tudunk előállítani. COP=1. Egy inverteres klímával 1 egységnyi áramból akár 4 egységnyi hő is előállítható. COP=4

shutterstock_224294977A hagyományos, nem inverteres klímák azonban nem alkalmazhatóak teljes értékű fűtésként, csak kiegészítő fűtésre. A probléma az, hogy nyáron bent szeretnénk 22 °C-t úgy, hogy 35 °C van kinn. Télen pedig ezt a 22 °C-t szeretnénk tartani, mondjuk -10 °C-ban is. Mivel a fűtés a hő elvonásával jár, ebből adódik, hogy a hidegebb levegőt lehűteni, hőt elvonni tőle nehezebb feladat.

Tehát nem minden klíma alkalmas arra, hogy teljes értékű fűtésként alkalmazzuk. +5 °C alatt, a nem inverteres klímák csak kiegészítő fűtésként alkalmazhatóak. Az ilyen klímák esetében az őszi és tavaszi, (átmeneti) időszakban érdemes lehet a klíma rásegítését választani, mert az adott esetben olcsóbb lehet, mint a cirkót beindítani. Néhány fokot a klíma hamar fel tud melegíteni, míg a cirkó esetében több energia felhasználásával járhat a teljes rendszer elindítása.

shutterstock_231832180A klímás fűtés előnyei közé tartozik, hogy a hagyományos fűtési megoldások a levegőt, a tárgyakat, falakat, és ezzel együtt bennünket egyszerre fűtenek fel, míg a klímás megoldás először a levegőt fűti fel, mert ezt a meleg levegőt fújja a lakótérbe. Ennek eredményeként kellemes meleg hőmérsékletű levegő vesz minket körül, majd ezt követően melegíti fel a meleg levegő a körülöttünk lévő tárgyakat. A másik előnye, hogy mivel a befúvás által a belső levegőt mesterségesen keringtetjük és nem a hideg-meleg levegő cserélődik fel, a fizika törvényei szerint magától egyenletesebben oszlik el a meleg. Tehát nehezebben fordul elő, hogy a szoba egyik pontján melegebb van (a fűtőtesthez közelebb), mint máshol.

Igen ám, de hazánkban a +5 °C alatti hőmérséklet nem ritka, így a valódi megoldás a jó minőségű inverteres klíma használata. Ez a technológia lehetővé teszi akár a mínusz 15-20 °C környéki külső hőmérséklet melletti használatot is, így már ez sem jelent gondot.

A hatékony klímák 1 kW áramból 4-5 kW energiát tudnak fűtésre fordítani. Hibája azonban, hogy a hatásfoka csökken, a benti és a kinti hőmérséklet különbségének növekedésével.

De mitől jobb az inverteres, mint a hagyományos klíma? Összefoglalva: a nem inverteres klíma az adott hőmérsékletet úgy éri el, hogy maximális teljesítményen fut, ezt követően kikapcsol. Az inverteres klíma pedig a kívánt hőmérsékletet folyamatosan éri el, ami azt eredményezi, hogy nem kell 100%-on futnia, így sokkal gazdaságosabb.

Vegyünk egy példát: a kívánt hőmérséklethez a hagyományos klímának 20 percet kell dolgoznia. Ezt 100%-on teljesíti és 20 percet megy, 40-et pihen. Az inverteres klíma 60 percet megy, de csak 30%-on, így a hatásfoka jobb. Ehhez természetesen kell az is, hogy a hőcserélésre alkalmas felület nagyobb legyen, mint a hagyományos klímáé.

A klímával fűtés költsége elég alacsony. Miért mondjuk ezt? Mert a telepítési díja a legtöbb fűtési megoldásnál alacsonyabb. Olcsóbb a karbantartása is, és a szabályozás tekintetében is kedvezőbb. Hatásfoka jobb a legtöbb fűtési megoldásnál. Ezt az árkülönbözetet fordíthatjuk fűtésre is.

-10 °C-ig a jelenlegi díjszabással olcsóbban fűthetünk, mint gázzal, ami hazánkban az egyik legnépszerűbb fűtési forma. A fűtés díját minden esetben a külső hőmérséklet határozza meg. Hazánkban a leghidegebb hónapban, januárban is az átlaghőmérséklet -2 °C. Nézzünk egy 3,5 kW/h-ás klímát, ami 0,8 kW/h körül fogyaszt. 1 KW/h áram legyen 42 Ft. Ebből már a fogyasztást egyszerű kiszámolni.

Ha pedig nagy ritkán -15 °C alá csökken a hőmérséklet és villamos energiával pótolva kényszerülne a kívánt hőmérsékletet elérni, még akkor is jó eséllyel kevesebb összköltségre jöhet ki, mint gázfűtéssel.

Hol éri meg klímával fűteni? Hétvégi házak, nyaralók, új építésű irodák, jól szigetelt lakások, házak esetén teljes értékű fűtésként. Ezen felül érdemes elgondolkodni meglévő fűtések esetén is, amikor, klímát választunk, hogy olyan mellett döntsünk, ami fűteni is tud. Nem azért, hogy a meglévő kiépített fűtést lecseréljük, mert ehhez megfelelően méretezni a klímát nem biztos, hogy megéri. Inkább azért, mert átmeneti időszakban gazdaságos fűtési mód lehet.

Előnye a klímával fűtésnek továbbá az, hogy áram a legtöbb helyen van, így gázt külön bevezetni nem kell és központi fűtést kiépíteni egy halom pénzért sem. Alternatíva lehet olyan helyen, ahol konvektor van, de nem akarunk gázt a lakásba, sem konvektor, sem központi fűtés formájában. Mivel nem vizes rendszer, így az elfagyásától sem kell tartani. Nem kell fagyállóval feltölteni, vagy használaton kívül a vizet a rendszerből leengedni. Így nyaralókban, hétvégi házakban különösen jó megoldás.

Mindezeken túl fontos a minőség, és az, hogy szakember méretezze a kívánt célnak megfelelően, és szakember végezze a telepítést is. Több klímás cég ingyenesen felméri az adott területet, hogy a legjobb megoldást tudjuk választani.

Remek fűtési alternatíva lehet a klímás fűtés, érdemes végiggondolni a döntés és választás előtt.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.