Térkőburkolatok felújítása, védelme

2015. október 20.

shutterstock_171787790A térkőburkolatok terjedése kimondottan jót tett köztereink, privát udvaraink megjelenésének. Színeket, mintákat csempészett a korábban monotonnak tűnő betonfelületekkel borított terekbe. Az ilyen struktúrált felületen azonban nemcsak a nézelődők szeme szeret megpihenni. Kisebb növények, mohák is előszeretettel telepszenek meg a betonkövek fugáiban és felületén is. Sajnos a sokrétű használatból adódó szennyeződések is elhomályosíthatják a legdrágább térkövek ragyogó megjelenését is.

shutterstock_132796583A legfontosabb talán, hogy a térkő lerakása előtt érdemes számot vetni a felmerülő körülményekkel. Ha például előre tudjuk, hogy az áthaladó gépjárműforgalom miatt nagy valószínűséggel előfordulhatnak olajszennyeződések a felületen, érdemes kevésbé kényes követ választanunk. De szeles vidéki udvarokban nagyobb az esély arra, hogy a fugaköz feltöltődik finom porral, a szél pedig magokat magával hozva helyezi le azokat az ugyancsak frissen berakódott táptalajba. Itt aztán szépen lassan éledezni fog a természet, mohák, kisebb gyomnövények telepedhetnek meg. Ha elodázzuk a problémát, a helyreállítás is nehezebb lesz majd. Az olajfoltok nem csak a ruhaneműink nagy ellenségei. Ugyanúgy problémás a térkövek felületéről való folteltávolítás. Lejtős terepeken a fokozott súrlódásnak köszönhetően a járművek kerekei is elszínezhetik a felületet. De hogy védhetjük meg a készülőfélben, vagy már éppen elkészült térkőburkolatunkat?

Kezdjük egy hangzásában nem hétköznapi megoldással! Az impregnálás fogalma ismerős lehet a cipőápolás és a ruhaneműk kezelésének területéről. A szó maga egy anyagkezelési eljárást jelent, melynek lényege, hogy egy anyagot egy másik anyaggal itatunk át, ezáltal az átitatott anyagnak megváltoznak a nedvességfelvevő vagy egyéb tulajdonságai. Képzeljük csak el, hogy a kevésbé nedvszívóvá tett térkő így kevésbé szennyeződne el, de a megtapadt koszfoltok könnyebben lennének eltávolíthatóak a felületről.

shutterstock_221326378De valóban impregnálhatunk, impregnáltathatunk térköveket is? A válasz: igen, akár többféle módszerrel is. A művelet lényege a hidrofóbizálás, melynek célja nem elsősorban a nedvességgel bejutó szennyeződések megelőzése, sokkal inkáb az, hogy elkerüljük, hogy a burkolat pórusain keresztül felszívódó víz az anyagban oldja a benne megtalálható sókat, melyek száradás után a burkolóanyag felületén kirakódva jelennek meg. Így a felület foltossá válhat, helyenként el is színeződhet. Nem utolsósorban egy hidrofóbizált anyag sokkal ellenállóbb a fagy mállasztó hatásával szemben is, mivel a fagyhatás is a pórusokban „rekedt” víz jéggé fagyása miatti térfogatnövekedés hatására megy végbe. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy az impregnált felületen kevesebb sikerrel telepszenek meg a növények, mohák.

Fontos elvárás az impregnáló anyagokkal szemben az, hogy a nedvszívó képesség csökkentése mellett maradjon meg az anyag páraáteresztő képessége. Fontos, hogy a bevonó anyag UV-álló legyen, ne okozzon elsárgulást. Anyagukat tekintve az impregnáló anyagok akril, műgyanta, szilikongyanta alapúak is lehetnek.

shutterstock_222138319Milyen módokon impregnálhatóak a térkövek? Erre a leghatékonyabb megoldás talán a merítéses módszer. Ilyenkor a kő nem csak a felső oldalról, hanem az alulról felszívódó nedvesség ellen is védett. A hatás ilyenkor fokozott, de lehetséges még szórással vagy ecseteléssel is. Szilikongyanta impregnálók esetében a felszívódás hatékonyabb. Az ilyen védelemmel ellátott kövek évekre szoló védelmet élvezhetnek a nedvességgel szemben. Vegyük azonban figyelembe, hogy bizonyos impregnáló anyagok nem egyformán használhatóak egyaránt kül- és betérben. Keressük mindig a kültéri anyagokhoz valót! Fontos még megemlíteni, hogy az ilyen jellegű munkálatokat még a tél beköszönte előtt érdemes elvégezni, mert 10 °C alatt az impregnálók felszívódása jelentősen lelassul, a végeredmény nem lesz tökéletes.

De mi a teendő, ha erről korábban nem gondoskodtunk? Manapság egyre több cég foglalkozik profi térkőtisztítással. A vegyi eljárások mellett mechanikai tisztítással kombinálva kefés gépekkel érik el a kívánt végeredményt. Ezek a cégek gyakran vállalják nem csak a felület tisztítását, hanem az utólagos impregnálást is. Köztéri felületekhez, ahol nagyobb eséllyel fordulnak elő zsíros szennyeződések és rágógumi nyomok, mindenképpen profik megbízását javaslom.

shutterstock_245142055Kőtisztítással próbálkozhatunk azonban magunk is. A nagynyomású tisztítóberendezések hasznunkra lehetnek ebben, mivel az általuk használt 150-200 bar-os nyomásnak nem csak a szennyeződések, de a mohák sem tudnak ellenállni. Itt csak a kövek közti kvarchomok teljes kimosása jelenthet veszélyt.

Léteznek a barkácsboltok polcain mechanikus tisztításához alkalmas eszközök is, mint a nyeles gyökér- és drótkefe, vagy térkőfugatisztító karom. Ezekkel ugyancsak szép eredményt érhetünk el, de kétségtelen, hogy jelentős energiára lesz szükségünk a munka elvégzéséhez. Az így végzett tisztítást érdemes egy hatékony gyomirtó permetezéssel zárni, hogy a gazmentes felület tartós is maradhasson.

A fentiekből kiderül, hogy talán érdemesebb lehet a megelőzésre helyezni a hangsúlyt, legalábbis akkor, ha időnk nem engedi, hogy a kert szépítgetése mellett a térkő ápolását is magunk végezzük.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.