A DARUVÁLASZTÁS II.

2015. január 13.

Korábbi cikkünkben már megismerkedhettek a kedves olvasók a daruválasztás során fontosnak számító szempontokkal. Jelen cikkünkben a megfelelő típus kiválasztásában adunk tanácsokat.

IMG_0483Mielőtt még a darus vállalkozóval leszerződnénk, előtte meg kell bizonyosodni arról, hogy a daru képes lesz-e az adott munkaterületen a műveletet elvégezni. Első lépésként nézzük meg, hogy fel tud-e vonulni a helyszínre. Amennyiben igen, akkor ki tud-e talpalni. Itt találkozhatunk nagyon szélsőséges megoldásokkal, amikor a nagy szintkülönbség miatt a daru „máglyákra” talpal ki. Nagyon fontos ez a művelet, hiszen az alapgépnek vízszintes pozícióban kell állnia! Ezt a talpalással a darukezelő állítja be.

Ezután azt vizsgáljuk, hogy a daru képes-e elfordulni. Ez szűk munkaterület esetén lehet probléma, amikor a királytengely (a daru e tengely körül fordul el) körül történő forduláskor a gép ellensúlyai útban lehetnek. Az ellensúly általában konzolosan túlnyúlik, így forduláskor szélesebb hely szükséges az eszköznek, mint ahova a jármű be tud állni. Amikor szűkös a hely és ezáltal nincs a daru és a mellette lévő tárgy között elegendő hely, akkor le kell zárni a közlekedési útvonalat. Számos baleset történt e figyelmetlenség miatt.

A daru pozíciójának meghatározásakor arra is ügyelni kell, hogy az árut szállító jármű is képes-e a daru közelébe állni.

daru_ szalay csaba _4Összetettebb emeléseknél létezik építési sorrendterv. Ilyenkor kisebb daru is elegendő, de bizonyos távolságonként a darunak helyet kell ezért változtatnia. Ez gazdasági szempontból igen kedvező megoldás. Létezhet olyan emelés, amikor a darukezelő nem látja a tárgyat. Ezt nevezzük „vakon daruzásnak” Itt tapasztalt darukezelő kell. Irányítására kétféle megoldás létezik a gyakorlatban. Egyik, amikor jelekkel egy kijelölt személy irányítja a műveletet, olyan helyről, ahonnan őt a gépkezelő látja. Másik megoldásnál is kijelölt személyről kell gondoskodni, de ebben az esetben valamilyen távközlési berendezéssel folyamatos kapcsolatban kell lennie a darukezelővel.

A daru részeiről és további eszközökről későbbi bejegyzésünkben olvashat.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.