Tűzjelzők részei II.

2014. december 9.

A korábbi cikkünkben már olvashattunk a tűzjelzők részeiről. Ismerjük meg a cikk folytatását.

IMG_2598A hőérzékelő a lángoló égés következtében létrejövő hő fejlődését, valamint az ezzel járó hőváltozás sebességét figyeli. Ezt az érzékelőtípust olyan helyeken szokták telepíteni, ahol az optikai tűzjelző berendezések nem jöhetnek szóba a nagy páratartalom, vagy egyéb, a megfelelő mérést zavaró tényező, mint a füst miatt. Nyilván hátránya is van, mert ezen eszközök lassabban reagálnak a tűz kialakulására.

Olyan helyeken, ahol a füst-illetve hőváltozás nem érzékelhető megfelelően (mint például nyílt terepen, szabad térben), alkalmazhatunk lángérzékelőket is. Ezen felül, olyan helyeken, ahol folyadékok lobbanhatnak lángra, a tűzérzékelésben sikert csak a lángérzékelő segítségével érhetünk el. Sajnos ezek a szenzorok nem olcsók. Működéi elvüket tekintve UV vagy infravörös szenzorokon keresztül figyelik a környezetet.

Fény- és hangjelző eszközök feladata a figyelemfelkeltés, a riasztás látható és hallható módon. Maga a szenzor manuálisan, vagy automatán továbbított jelet küld a központba, mely ezek után jelzést küld a jelzőberendezésekhez. A hangerőt és a frekvenciát a gyártók, illetve a kivitelező cégek munkatársai úgy határozzák meg, hogy adott körülmények között a jelzést befolyásoló tényezőket figyelembe veszik, hogy a jelzés megfelelően elkülönüljön a környezeti hangoktól, és figyelemfelhívó legyen.

A kézi tűzjelzést adó berendezés az automata szenzoros jelzést egészíti ki. Erre azért van szükség, hogy a személy által lokalizált tüzet, akár a tűzjelző eszköz beindulása előtt, vagy annak meghibásodása esetén is jelezni lehessen. Ezen eszköz a működtetését követően a központba továbbítja a vészjelet, így az ott „beprogramozott” utasításnak megfelelően járhatnak el.

IMG_2602A tűz időbeli jelzése igen fontos dolog, a személyi és vagyonbiztonság védelme érdekében is. Mindenképpen érdemes a telepítés előtt szakemberrel konzultálnunk és a telepítést is szakemberrel végeztetni. Erre azért van szükség, hogy a törvényi szabályozásnak megfelelő, a kritikus helyzetben is használható eszközünk legyen.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.