Vasbeton födémgerendák III.

2014. október 28.

Korábbi bejegyzésünkben a vasbeton gerendák felfekvésének fontosságáról írtunk. Itt azonban még meg kell azt is jegyezni, hogy mekkora legyen a felfekvési hossz. Ezt a statikus illetve a gyártó írja elő, de általában 10-15 cm. A nagyobb felfekvés a falazat minőségétől is függhet.

A régi „E” jelű és hasonló előfeszített gerendákat nem volt szabad vágni.

A gerendák fejlődése jelentős könnyebbségeket hozott az építőipar számára. A magas kialakítású gerendákat felváltották az alacsonyabb és ezáltal jelentősen kisebb tömegű gerendák. Bizonyos típusokat még a helyszínen vágni is szabad.

24523766_sA talpas födémgerendáknak – mint például a Fert födémgerendák – csak az alsó öve van betonozva. Ebből a talpból betonacélok nyúlnak ki. Ennek a megoldásnak három előnye van. Az egyik a súlycsökkentés, így akár kézzel is elhelyezhetők az elemek. További előny, hogy az alsó betonrészre a béléselemek felfektethetők. A harmadik pozitívum, hogy a felbeton elkészítése után magasabb nyomott övet képezhetünk a födémszerkezetben.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy az ilyen típusú gerendákat mindig alá kell támasztani. Az alátámasztás mennyiségéről az alkalmazástechnikai útmutatóban adnak tájékoztatást. Ezt a segédszerkezetet feltöltésre és fagyott talajra állítani nem szabad. Az alátámasztás során túl kell emelni a gerendaközepet gyártói előírások alapján.

Nagy támaszköz esetén gerendakettőzést kell alkalmazni. A gerendák távolságának beállítását egyszerűen a két végén elhelyezett béléselemmel lehet kivitelezni. A betonozás megkezdése előtt segédvasakat és a koszorúhoz a bekötővasat szükséges elhelyezni.

A kerámia béléstestek gyakori alkalmazásának köszönhetően ma már készítenek kerámia kérgű gerendákat is. Ez nagyon jó, hiszen az anyagok hőmozgása közel azonos lesz. Így a korábban a különböző mozgásokból, illetve vízfelvételből adódó repedések mennyisége jelentősen lecsökken.

A statikusok és gyártók előírják a felbeton minimális vastagságát. Ez minimum 4 cm-t jelent. A vastagabb betonok esetén hegesztett háló erősítést alkalmazunk.

29874649_sMunkavédelem szempontjából a következő dolgokra kell nagyon odafigyelni! Az első, hogy a béléstestek elhelyezése előtt a gerendák megfelelően alá legyenek támasztva. A következő fontos momentum a vasalás előtti koszorúzsaluzat elkészítése. Ezt gyakran úgy készítik el, hogy csak a külső zsaluhéj megtámasztására készítenek merevítéseket. Itt azonban, ha egy bő méterrel hosszabb stafnikat alkalmazunk, akkor már a munkavédelmi korlátot is elkészíthetjük. Ezen nem érdemes spórolni, ráadásul többször felhasználható. A harmadik fontos szempont, hogy az elhelyezett béléselemekre soha ne lépjünk! Amennyiben lehetséges a keresztirányú forgalomhoz pallókat helyezzünk el.

A nehéz födémek alkalmazása esetén az épületünk épületfizikai tulajdonságai (hőtárolás, akusztika) jelentős mértékben javulnak.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.