Épületeink jogszabályszerű elbontása, bontási engedély I.

2014. május 6.

shutterstock_164582339Az ingatlanunkon a rossz állapotban lévő, vagy feleslegessé vált építményünk elbontását a jogszabályokban meghatározottak szerint kell elvégezni. A mai bejegyzésemben arról írok, hogy tehetjük meg ezt a szabályozásnak megfelelően.

Az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI.8.) Korm. rendelet értelmében három szabályszerű megoldás létezik.

A bontási engedélyezési eljárásról a rendelet 45. §-a ír. Ebbe a csoportba azok az építmények tartoznak, amelyek

  • műemléket érintenek,
  • helyi építészeti örökségvédelemmel érintett építményt, építményrészt tartalmaznak vagy
  • az épület zártsorú, vagy ikres beépítés esetén az építmény alapozását vagy csatlakozó tartószerkezetét is érinti.

Amennyiben építményünk ebbe a csoportba tartozik, akkor meghatározott tartalmú építészeti-műszaki dokumentációt kell készíteni. Ezt az eljárási illeték befizetésével együtt elektronikusan kell mellékelni a kérelemhez. Ez egy komoly műszaki szakértelmet kívánó eljárás, ezért ennek elkészítését csak megfelelő jogosultságú személy készítheti el.

A bontási tevékenység megkezdésének tudomásulvételéről az 59. §-ban találhatunk bővebb információt. Ennek jelenleg az eljárási díja 5000 forint.

A kérelmet itt papír formátumban vagy elektronikus úton (ÉTDR rendszerben) lehet elindítani. Arra ügyeljünk, hogy elektronikus eljárásindítás esetén nem lehet illetékbélyeggel fizetni, mert a rendelet előírja, hogy ilyen esetben elektronikus átutalással kell az illetéket megfizetni.

Ebbe az eljárásba az olyan bontások tartoznak, amelyekhez nem kell bontási engedélyezési eljárást indítani és nem tartoznak bele a rendelet 2. mellékletében foglalt léptékekbe.

shutterstock_97296155Az eljárás megindítása után a 16. napon elkezdhető a bontási tevékenység, amennyiben ezt a hatóság végzésben nem tiltotta meg az eljárás megindításától számított 10 napon belül. (Hallgatással tudomásul veszi). A bontást egy éven belül el kell végezni, azon túlmenően új eljárást kell lefolytatni.

Következő heti cikkemből pedig kiderül, hogy pontosan mit tartalmaz a bontási tevékenység tudomásulvételére vonatkozó kérelem és milyen egyéb dolgokra kell figyelnünk a bontás megkezdése előtt.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.