ELŐREGYÁRTOTT ERESZCSATORNÁK

2017. március 30.

Amikor házat, üdülőt építünk, vagy felújítunk, akkor döntenünk kell, hogy az esővizet miként vezetjük le a tetőnkről a kívánt helyre. Erre mindenképpen szükségünk van, mert ha nem használnánk ereszcsatornát, akkor a víz, utat találna magának, ami igen hamar jelentős épületkárosodásához vezetne. Ezen felül, a falon folyó esővíz, az általa szállított szennyeződésekkel a falunkat összepiszkítaná, így látványos kárt okozna. Mindezeken kívül az esővizet érdemes összegyűjteni és hasznosítani is, mert jó minőségű, lágy víz kiváló a kert öntözésére. Használhatjuk locsolásra, vagy WC öblítésre is. Megfelelő előszűrést követően akár mosásra, fürdésre is.

shutterstock_199167389

Ereszcsatornát számos módon szerelhetünk fel az épület ereszére. A legegyszerűbb módja, ha szakembert hívunk, aki megfelelő hozzáértéssel rendelkezik és jó minőségű anyagokkal szakszerű munkát végez. Ilyen esetben a szakember maga által készített esővíz-elvezető rendszert is felszerelhet. Régen csak ez a lehetőség volt adott. Ennek azonban kérdéses a minősége, továbbá a minőség egyenletessége, az élettartama, és a megjelenése is, hiszen ma már nagy választékban kaphatóak készen a szükséges elemek és tartozékok. Valószínűleg nem jönnénk ki sokkal olcsóbban sem, ezért érdemes előregyártott ereszcsatornában gondolkodni. Ebben az esetben valamely neves gyártó, megfelelő minőségben legyártott, hosszú garanciális idővel, és reményeink szerint ennél hosszabb élettartammal, na meg persze esztétikus megjelenéssel rendelkező termékét tudjuk megvásárolni.

A minőségi ereszcsatornák készülhetnek valamilyen fémből, amit speciálisan kezelnek, hogy a korróziónak ellenálljon, illetve műanyagból, ami anyagánál fogva ellenállóbb az időjárás viszontagságaival szemben.

IMG_9970

Mi magunk is nekiállhatunk felszerelni az ereszcsatornát. Elméletileg nem bonyolult a feladat, azonban a gyakorlatban nem könnyű a megfelelő kivitelezés. A csatornavályút kell az előre meghatározott távolságra felhelyezni, a megfelelő lejtést biztosítva.

Fontos, hogy ellenőrizzük a szarufákhoz való rögzítés előtt, hogy a szarufák egy síkban legyenek, egyik se álljon ki, és egyik se legyen rövidebb. Erről a legegyszerűbb úgy meggyőződni, hogy egy szintezőzsinórt feszítünk ki. Levágásnál figyeljünk, hogy a vágás mindig függőleges legyen! Amennyiben valamelyik szarufa beljebb van, azt könnyedén javíthatjuk egy megfelelően rögzített deszkával, vagy erre a célra gyártott csatornavassal.  Mérésnél figyeljünk, hogy a csatornavályú belső pereme mindig 1,5-2 cm-re kerüljön a tető peremétől. A csatorna beállításakor ügyeljünk a csatorna megfelelő lejtésére is. A szabály 0,03 % lejtést ír elő. Ez a gyakorlatban 6 méterenként 2 cm. Szereléskor figyeljünk arra, hogy a toldások mindig a két tartóidom közé kerüljenek és ne a vasra. Hagyományos ereszcsatornáknál mindig úgy csúsztassuk össze az elemeket, hogy 2-4cm fedésben legyenek és a lejtésnek (folyásiránynak) megfelelően a következő csatornaelem kerüljön a meglévő elem alá. Ha nem így teszünk, akkor víz értelemszerűen ki fog folyni. Amennyiben, a szarufák távolsága egymástól messzebb van, úgy többletmunkával, a szarufák megfelelő előkészítése után (egymással egyvonalban, függőleges véggel) deszkákat rögzíthetünk, melyekhez ezt követően a csatornát tudjuk erősíteni.

shutterstock_507237445

Az előregyártott csatornarendszerek szerelése egyszerűbb, és a laikusok számára is megoldható a feladat. Ezeket összeilleszteni is egyszerűbb.

Fontos, hogy a gyártói előírásokat tartsuk be. Lemezt vágni lemezvágó ollóval érdemes, mert fűrészelés vagy flex használata esetén a felületkezelés sérülhet és így a korrózió miatt az élettartama és az esztétikai megjelenése is romolhat.

shutterstock_534070009

Az előregyártott ereszcsatorna rendszerek és a hagyományos ereszcsatornák esetén is igaz, hogy a tartóidomok felszerelése és előkészítése az egyik legkényesebb része a munkának. Ezért érdemes többször mérni, és a végleges rögzítést megelőzően elégséges rögzítéssel odapróbálni az elemeket. Ezt követően néhány liter vízzel ellenőrizhetjük, hogy nem áll –e meg az ereszben a víz. Ha pangó vizet látnánk, akkor egy kicsit emelhetünk a dőlésen.

Egy gondosan felszerelt, minőségi elemekből készített ereszcsatorna-rendszer sokáig biztosítja az esővíz megfelelő elvezetését, így védve a házunkat a károsodástól.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.