Szőnyeg a lakásban

2013. december 24.

17Vidámságot, melegséget színes textíliákkal, például szőnyegekkel tudunk legegyszerűbben becsempészni lakásunkba, hiszen a szoba hangulatát nagyban tudja befolyásolni egy színes vagy láthatóan puha, bolyhos szőnyeg a padlón.

Szőnyeget azonban nem csak esztétika alapján választunk, éppúgy fontos, hogy melyik helyiségbe kerül, fontos a mérete és az anyaga is.

05Kezdjük például az előszobával, ahova általában kisebb, strapabíró, könnyen tisztítható, csúszásmentes szőnyeget érdemes elhelyezni, hiszen itt válunk meg például az utcai cipőtől. Folyosóra, lépcsőre szintén ezek a kritériumok vonatkoznak. A nappaliban már több szempontot kell figyelembe venni. Méretben illeszkedjen a szoba méretéhez, színben a már kiválasztott textíliákhoz, meglévő bútorokhoz. Nagyobb mintás vagy sötét színű szőnyeget kis térbe ne tegyünk. A színek harmóniájára is különösen oda kell figyelni: próbáljunk az árnyalatokkal játszani, de 3-4 színnél többel nem érdemes kísérletezni, csak ha nagyon megkomponáljuk a teret. A fürdőbe próbáljunk szintén könnyen tisztítható, tartós, víztaszító darabokat választani. A szobákba, különösen a gyerekszobába már merészebb, színben, de formában is különleges szőnyeget választhatunk. A hálóban kellemes érzetet kelt a hosszú szálú, puha szőnyeg, míg gyerekszobában különleges színekkel, figurás szőnyegekkel is játszhatunk.

14
A szőnyeg kiválasztásánál szerepet játszik az anyaga is. Természetes anyagból és mesterséges úton előállított, szintetikus szőnyegekből választhatunk. Előbbi lehet például pamut, gyapjú, de akár selyem is, míg az utóbbi, mesterséges szálakat tartalmazó szőnyegek általában tartósabbak.

23Elkészítés szerint kézi és gyári szövésű szőnyegek közül az előbbi árban és esztétikában magasabb színvonalat képvisel. Egy puha szőnyegre mindig kellemes érzés rálépni, így még padlófűtés esetén is alkalmazhatunk kisebb darabokat, például az ágy oldalára, vagy a kanapé elé.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.