Így alakíts ki reggelizősarkot a konyhában

2019. február 5.

A nagyméretű konyhák egyik igazi kis gyöngyszeme lehet az a reggelizősarok, ahová reggel a munkába, illetve iskolába indulás előtt lehuppanhatunk, hogy kávénkat és müzlinket elfogyaszthassuk. A dizájnerek szerint egy jól kialakított zug nemcsak belsőépítészetileg fontos, hanem a családot is összehozza.

reggelizo1

Egyes szakértők szerint a reggelizősarkunk tulajdonképpen az egész életünket meghatározza: amilyen környezetet kialakítunk, olyan hangulatban indul majd a napunk. Úgy vélik: fontos, hogy tükrözze személyiségünket, hiszen így az addig mellőzött reggelit is be tudjuk illeszteni mindennapi rutinunkba.

Ahhoz azonban, hogy tökéletes reggelizőt alakítsunk ki, nem árt betartanunk néhány aranyszabályt.

1. Keressük meg a legideálisabb sarkot a konyhában. Fontos, hogy kényelmesen elférjünk, így nem elég csupán egy aszalt, két széket és egy padot letennünk. Az étkezősaroknak a konyha méretén túl a család adottságaihoz is igazodnia kell.

2. Olyan bútorokat válasszunk, amelyek kényelmesek, ugyanakkor strapabíróak is. Az egyszerű darabokat ízlésünkhöz illő párnákkal dobjuk fel, így élettel töltik meg majd a kis zugot.

3. Van egy nagyobb méretű ablak a konyhában, ami előtt üres tér van? Tegyünk elé egy bőr bevonatú padot, egy világos színű asztalt, valamint két kis széket. A reggeli napsugarak csodálatosan betöltik majd a teret, így a hétfő is könnyebben indul majd.

reggelizo2

4. Ha vintage hangulatú konyhánk van, nem szükséges új bútorokkal berendezni a reggelizősarkot. Látogassunk ki a bolhapiacra, vásároljunk egy kisméretű fa asztalt, néhány rattan széket vagy éppen hokedlit, otthon pedig csiszoljunk és fessünk, hogy a végeredmény tökéletes legyen.

5. Amennyiben sötétebb sarokba tudjuk csak a reggelizőnket telepíteni, fontos, hogy gondoskodjunk a megfelelő fényforrásról. A mennyezetről lelógatható lámpák nemcsak kiválóan világítják meg majd az asztalunkat, de a kis zug fókuszpontjaiként is szolgálhatnak.

6. Egészen apró konyhák esetében sem lehetetlen kialakítani egy kis reggelizőt, ekkor azonban praktikus megoldásokhoz kell folyamodnunk. Az interneten néhány száz dollárért megvásárolhatók olyan kis asztalok, amelyek polcokká csukhatóak össze, így igazán kis helyen is elférnek. Szintén könnyedén beszerezhetők az olyan összecsukható fa székek, amelyeket a konyhaszekrény mellé állítva tárolhatunk akkor, amikor éppen nem azon ülve fogyasztjuk rántottánkat.

reggelizo3

Ha pedig belaktuk az új kis reggelizőnket, ne csodálkozzunk, ha odaszokik a család: tökéletes tér nyílik a házi feladatok írására, a főzés közbeni kártyázásra vagy éppen az újságolvasással összekötött délutáni teázásra.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.