Ez 2019 legütősebb színe a belsőépítészetben

2019. január 15.

A Pantone gyár évről évre meghatározza azt az árnyalatot, amely minden tekintetben nagy hangsúlyt kap majd az otthonok tereinek kialakítása során. 2019-re a “Living Coral” vagyis az élő korall színt választották, amely garantáltan minden helyiséget vidámsággal és élettel tölt meg.

korall0

A korall szín az elmúlt négy-öt évben gyakorlatilag a virágkorát élte, hiszen a divat- és ékszertervezők előszeretettel használták kollekcióik megalkotásához. A lakberendezésben azonban a korábbi években visszafogottabb színek voltak a dominánsak, úgy tűnik azonban, hogy 2019 ebből a szempontból is sok érdekességet tartogat a számunkra.

A színválasztás pszichológiája

A Pantone festékgyártó cég a kissé narancssárgás, élénk korallszínt nem véletlenül választotta az idei év meghatározó árnyalatává. A Living Coral ugyanis szerintük egyszerre lágy és élénk, kényelmet és funkcionalitást tud biztosítani a folyamatosan változó környezetünkben.

korall1

A gyártó úgy fogalmazott, az árnyalat meghatározása során a divatirányzatok mellett a színek pszichológiáját is górcső alá vették. Szerintük a Living Coral intimitást és a kapcsolatok szorosabbá fűzését segíti elő, miközben optimista és örömteli légkört teremt.

Így használjuk

A Pantone a színt elsősorban a kiegészítők terén javasolja az otthonokban megjeleníteni. Úgy vélik ugyanis, hogy a szőnyegeken, a takarókon és a bársonyos kárpitokon tudja az árnyalat igazán kifejteni meleg és kényelmes hangulatot árasztó funkcióját.

korall2

Azok is bátran használhatják azonban az árnyalatot, akik alapjaiban alakítanák át valamelyik helyiségük képét. Igazán csajos környezetet teremthetünk ugyanis akkor, ha az összes falat a korall lüktető árnyalatára festjük. Fontos azonban, hogy a kiegészítők ebben az esetben világosak és letisztultak legyenek, így a teret tágítva, optikailag fényesebbé tudják tenni. A sötét bútorok ellenkező hatást tudnak kiváltani: hiába az élénk környezet, komorrá és lehangolóvá teszik a fekete, illetve mély, sötétbarna elemek.

Nem csak nőknek

Annak ellenére, hogy a rózsaszínes árnyalata miatt a korall színt főként a hölgyek kedvelik, vidám természetű férfiak és családok otthonában is remekül tud funkcionálni. Érdemes a nemek közötti ízlésbeli különbséget tökéletes harmóniában megjeleníteni a terekben. A Living Coralhoz társítsuk a grafitszürke különböző árnyalatait. Remek kompromisszumos megoldás lehet egy középszürke kényelmes fotel korallszínű, geometrikus mintázatú párnákkal és könnyű pokróccal.

korall3

Szintén köztes választás lehet, ha az adott helyiségben egyetlen, a fókuszpontot betöltő kiegészítő pompázik a korall árnyalatában. Egy hófehér konyha esetében például lélegzetelállító látványt tud nyújtani egy Living Coral árnyalatú talapzaton álló konyhasziget, amely így tökéletesen meg tudja törni a minimalista stílusú helyiséget, hogy vidámsággal és élettel töltse meg azt.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.