Látványos és praktikus - DIY ultramodern könyvespolc

2018. február 20.

Napjainkban virágkorukat élik a raklapbútorok: főként a fiatalok körében rendkívül népszerűek az ebből az egyszerű és olcsón beszerezhető faanyagból készülő ágyak, kanapék és asztalok. Arra ugyan kevésbé alkalmas, hogy polcot készítsünk belőle, viszont erre a célra tökéletesen megfelelnek a natúr faládák, amiket aztán kedvünk szerint lazúrozhatunk. Ráadásul nem is igényel különösebb műszaki érzéket egy-egy ládapolc elkészítése. Öt lépésből bármelyikünknek sikerülhet!

polc_nyito

A polc készítéséhez szükségünk lesz:

  • 8-10 kezeletlen faláda
  • csiszolópapír
  • ecset
  • rongyok
  • lazúr
  • fúró vagy csavarhúzó
  • csavarok
  • L konzol
  • festőfólia
  • ízlés szerint lakk

1. lépés: A csiszolás

A láda külső és belső részét csiszolópapírral egyaránt tökéletesen simára kell alakítanunk. Persze, ha rusztikusabb megoldást szeretnénk, hagyhatjuk csiszolatlanul is, ám az igazán szép végeredményt a sima felület fogja adni.

2. lépés: A lazúrozás

Terítsünk le a földre festőfóliát, tegyük rá a ládákat, s ecset segítségével egyenletesen oszlassuk el rajta a lazúrt. Törekedjünk arra, hogy kívül is és belül is nagyjából ugyanolyan árnyalatra fessük le a ládákat. Hagyjuk nagyságrendileg hét-nyolc órán át száradni a színezett ládákat.

polc1

3. lépés: A lakkozás

Amikor a lazúr tökéletesen megszáradt, fújjuk le, vagy kenjük át a ládákat lakkal. Ez a lépés természetesen kihagyható akkor, ha matt polcot képzeltünk el magunknak, azt azonban érdemes szem előtt tartani, hogy a lakk újabb védőréteget képez a fán növelve a polc élettartamát.

polc2

4. lépés: Tervezés és csavarozás

Attól függően, hogy fekvő vagy álló polcot álmodtunk meg magunknak, kezdjük el elrendezgetni a ládákat. Amennyiben állópolc mellett döntünk, válasszuk az alsó tartóládáknak a legmasszívabb darabokat, hiszen ezek lesznek a legnagyobb terhelésnek kitéve. Amikor teljesen összeállt, hogy miként is fog kinézni a polcunk, gondosan kezdjük el a ládákat összecsavarozni. Ez leginkább kétemberes mutatvány, hiszen miközben fúrunk és csavarozunk, ügyelnünk kell arra is, hogy a ládák ne mozduljanak el.

polc3

5. lépés: Rögzítés

Bár meglehetősen masszív polcszerkezetet kaptunk, akkor használhatjuk a lehető legnagyobb biztonsággal, ha L konzolok segítségével a falhoz rögzítjük.

polc4

Ezt követően nincs más hátra, minthogy elhelyezzük rajta kedvenc könyveinket, fényképeinket és apró dísztárgyainkat. Tartsuk szem előtt azonban, hogy ezt a polcot nem arra készítettük, hogy könyvtárnyi kötetet rápakolhassunk. Szellősen és ízlésen rendezzük el rajta tárgyainkat, ügyelve arra, hogy a ládákat ne terheljük extrém mértékben.

Fotó: Pinterest

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.