8 jó tanács mosdó választáshoz

2017. szeptember 20.

Azt hinnénk, hogy egyszerű mosdót választani, de az az igazság, hogy ha nem tervezünk előre és minél később döntünk annál kevesebb lehetőség közül választhatunk. Nem mindegy, hogy végül elegendő hely jut e a csapnak, vagy hogy lesz e szükségünk asztalos munkára a pult miatt. Mindenképpen járjuk körül a kérdést, mert nagy meglepetések érhetnek bennünket. Ebben próbálunk most segítséget nyújtani.

Falhoz kötve…

A fali mosdók típusa az egyik legklasszikusabb, ezzel van tele az összes régi köz wc és több régi lakás is. A mosdó hátsó frontja úgy van kialakítva, hogy néhány hatalmas dübellel fel lehessen erősíteni a falra. A csavaros megoldás mellett léteznek konzolokra erősített darabok is, ahol a tartó konzolokat fúrjuk a falba és arra helyezzük a mosdónkat. A csapkiállás történhet a falból a mosdó felett, de alatta is, de akkor olyan elemet kell választani, amiben ki van alakítva a csap helye. Természetesen mára már ezek a termékek is megújultak és egyedi darabokkal is találkozhatunk.

kep_001

Megáll a saját lábán…

A faltól „elszakadva” olyan kivitel is kapható, ahol a mosdó önállóan megáll a saját lábán. Designtól függően itt is akad bővel előkészület, mivel ahogy a képen is láthatjuk, az átlagostól eltérően a fal helyett a padlóban van a víz elvezetése. Klasszikus mosdó kiállás esetén ezt a terméket csak nagy rombolás árán tudjuk megvásárolni.

kep_002

Mosdó a pulton…

A modern fürdőszobák egyik közkedvelt eleme a mosdópult. A pult lehet rövid, vagyis csak mosdó alatti, de lehet teljes fal hosszúságú is, így biztosítva helyet egyéb kellékeinknek. Ezt a pultot kell összehozni a mosdóval, amire több megoldás is létezik.

Ebből az egyik, amikor a pultra kerül a mosdó. Ami az előkészületeket illeti csak annyi a dolgunk, hogy biztosítani kell a pulton a lefolyó lyukat. A csap kérdése annyiban bonyolódik, hogy legtöbbször magasított szárú mosdócsapot kell vásárolni, mert normál csap esetén nem fog beférni a kezünk a csap és a mosdó közé.

Ebben az esetben is három csap elhelyezési lehetőség van. Az előbb említett magasított, pultból kiálló típus, falba elhelyezett, valamint a mosdóra szerelhető. A mosdó pult magasságának megválasztásánál nagyon fontos, hogy pultra építhető mosdó esetében a mosdó tetejének 85-90 cm közötti magasságban lennie.

kep_003

Pultba süllyesztve…

Nem csak a pultra tehetjük a mosdót, bele is süllyeszthetjük. A mosdó típusától függően ez lehet teljes vagy részleges süllyesztés is. A legfontosabb különbség, hogy itt nem csak egy lefolyónyi lyukat kell vágni, a teljes mosdónak kell helyet biztosítani. A csap elhelyezésre ez előzőekkel megegyezően három különböző megoldás létezik.

kep_004

Még a pult alá is kerülhet…

Volt már a pulton, a pultban de most helyezzük a pult alá a mosdót! Ehhez megfelelő pult alatti mosdó típust kell választani és a pultot pontosan a mosdó méretére vágni. Ami a csapot illeti, itt csak két megoldás jöhet szóba kiindulási pontként; a fal és a pult.

kep_005

A pult és mosdó egyben…

Olyan megoldás is létezik, amikor a pult és a mosdó nem válik szét, egy anyagból vannak. Egy sík, egy anyag, ami takaríthatósági szempontból megkönnyíti dolgunkat, mivel eltűnnek a kis elérhetetlen szögletek.

kep_006

Design darabok…

Mint minden termék esetén, így mosdóknál is számos design termék kapható. Persze ezek a termékek jóval drágábbak hagyományos társaiknál, de ha valaki beleszeret egy ilyen alkotásába, megvásárolhatja és élvezheti az egyedi formák nyújtotta eleganciát a mindennapjaiban.

kep_007

És a végén egy láthatatlan darab…

Szerencsére a formatervezők ötlettára kimeríthetetlen, így akár „láthatatlan” mosdót is vehetünk.

kep_008

Bárhogyan is választunk, mindenképpen igazán látványos és dekoratív eleme lesz a mosdó fürdőszobánknak.

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.