Ajtó nélküli lakás

2017. március 22.

Az ajtó már a múlté. Persze nem a külső ajtókról beszélünk, azokra még mindig szükség van. Télen a hideg, nyáron a meleg, és egész évben a hívatlan vendégek ellen. A belsőépítészetben viszont, köszönhetően a modern térszervezésnek, jelentőségüket vesztették a tereket lezárni hivatott nyílászárók. A wc-ket leszámítva, gyakorlatilag minden ajtó feleslegesnek számít, de akár még az illemhely is lehet a szabad térélmény tárgya.

 kep_001

De vegyük sorra a tereket….

Az előszoba már nem válik külön a halltól vagy nappalitól, inkább kiegészül az alkalmi használatnak megfelelően. A cipők és kabátok helye a gardrób. Az ajtó nélküli terek legnagyobb előnye, hogy hozzáadódnak a mellettük álló térhez és így szükségszerűen megnövelik azt. Nincsenek ajtók, amik korlátozzák mozgásterünket.

kep_010

Talán az egész nappali térszervezés irányváltása az “amerikai konyhával” kezdődött. Egy térbe koncentrálta a főzést, étkezést, pihenést. Először csak a kapcsolat alakult ki a funkciók között, az átadó ablakokon keresztül, majd jöttek a bárpultok, és mostanra teljesen egybefolyt minden.

Ez jót tett a konyha design kultúrának is, mivel egyenrangú kialakításra volt szükség a konyha és a nappali bútor kiegyensúlyozott kapcsolata miatt. Most már egy térben van az előszobánk a hozza tartozó közlekedővel, esetleg lépcsővel, valamint az előbb felsorolt, konyha-étkező és nappali is.

kep_005

Innen egy nyitott, de rejtett gardrób folyosón keresztül jutunk a szintén egyterű hálószobába. Itt is egy légtérben találjuk a gardróbot és most már a fürdőszobát is. Egyre többen szeretnének kádat a hálóba. A kádat pedig követte minden más, és így nőtt egybe a fürdő a hálóval.

Haladunk előre a lakásban, de még mindig nem találkoztunk egy ajtóval sem. Most jönnek, azok a helyiségek, ahol már felmerülhet egy-egy ajtó használata, de ez is csak ízlés és életmód kérdése.

kep_003

A gyerekszobára kerülhet ajtó, de ki is kihagyható jó térszervezéssel. A vendégszoba és a dolgozószoba ugyan ebbe a kategóriába tartozik. Gondoljunk csak arra, hogy a vendégeinket hányszor szállásoljuk el a nappaliban, vagy milyen gyakran dolgozunk a pihenő terekben. Ha életmódunkba belefér, itt spórolhatunk két ajtót.

A végén ismét eljutottunk az illemhelyig, ahol lehetünk kicsit engedékenyebbek, vagy legalább a vizuális lehatárolásról gondoskodjunk.

kep_002

Az ajtó nélküli lakások nagyon barátságosak és tágasak. Legtöbbször sokkal világosabbak is, mivel a nagyméretű nyílások nem csak a tereket kötik össze, de a fénynek is szabad áramlást biztosítanak. Ha úgy érezzük, tudnánk ilyen szabad életet élni otthonunkban, hanyagoljuk az ajtókat és azok árát költsük inkább lakásunk szebbé tételére.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.