Mozaikburkolás

2014. december 9.

Egy korábbi bejegyzésünkben ismertettük röviden az üvegmozaik típusait.

A papír illetve hálós hordozófelület felrakása nagy szaktudást és komoly tapasztalatot igényel. A mozaiklapokat egyrészt minősége miatt, másrészt a számtalan belsőépítészeti kialakítási lehetőségének köszönhetően gyakran alkalmazzák elegáns uszodák és környezetük burkolására. A mai bejegyzésünkben erről írunk részletesebben.

10606203_sA medencék esetén a mozaikburkolást akkor használjuk, ha nem vízzáró burkolatú medencetípust kell készítenünk. Az íves és nagy felületű burkolás miatt már a megelőző szerkezeteknek is szépnek, pontosan kivitelezettnek kell lennie. A mozaiklapokkal már kisebb hibákat is nehéz javítani, ezért a munka mindig az ellenőrzéssel és a hibák javításával kezdődik. Komoly problémát jelenthet, amikor vízzáró betonnál elcsúszik a zsalu. Ez a hiba később a mozaiklapozásnál szembetűnőbb lesz, és akadályozhatja a burkolást.

Ilyenkor kiegyenlítő réteget kell alkalmaznunk. Vásárolhatunk padlóhoz és falhoz való típust is. Ennek alkalmazhatóságát a gyártói alkalmazástechnikában találhatjuk.

A következő réteget a kent szigetelés jelentheti. Ennek alkalmazása esetén fontos, hogy minimum két rétegben legyen felhordva és az éleken, áttöréseken erősítőszalag kerüljön elhelyezésre.

A burkolat tartóssága miatt fontos a speciális ragasztó alkalmazása és a technológiai idők betartása. A burkolat elhelyezést korábbi cikkünkben már leírtuk.

11253228_sNagy felületek esetén mindenképpen érdemes kicsapózsinorral kitűzést végeznünk, mert így a mozaiktáblák illesztése is könnyebbé válik. Itt is megemlítenénk, hogy a merőleges felületek kialakítása nagyon fontos. Előfordulhat az, hogy a mozaiklapok nem jönnek ki pontosan, de a lapokat vágni nem lenne érdemes. Ilyenkor az utolsó sorokat egyenként is leragaszthatjuk úgy, hogy a fugatávolságon csalunk. Azonban, amikor a felület szöget zár be, akkor mindenképpen vágnunk kell a mozaiklapkákat. Ez viszont nem megy egyszerűen, ezért ilyenkor törőfogót vagy zag-zag fogót kell használnunk. A felület elhelyezése után „prakkolást” kell végezni. Ezzel a folyamattal tudjuk síkba hozni a burkolatot úgy, hogy a ragasztóba is berögzüljön.

A fugázó kiválasztásánál érdemes a műgyanta alapú mellett dönteni. Ez számos előnnyel jár. Ellenáll a felületek savas tisztítására, illetve a mozaiklapok hőtágulására is kedvezőbben reagál. Ennek köszönhetően egyes szemek kiválása elkerülhető hosszú távon.

Összességében érezhető, hogy ez a burkolattípus nagy odafigyelést igényel. Az elkészült burkolat a rengeteg belevetett munkának köszönhetően hosszútávon is esztétikus megjelenést eredményez.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.