A kőporcelán lapok

2014. október 21.

A kőporcelán vagy greslapok korábban jelentős mennyiségben kerültek felhasználásra. A mázas kerámia az olcsó ára miatt háttérbe szorította ezeket a kiváló lapokat.

IMG_1978A két anyag minősége azonban eltér egymástól. A finom porcelán kőagyag, extra tiszta agyagból, kvarcból és földpátokból épül fel, szemcsés és porlasztott formában, hogy megkapjuk a nagyon erős burkolólapokat, melyek kiemelkedően ellenállóak a kémiai maratással, kopással és a faggyal szemben is. Ez köszönhető a gyártás során 1250 °C-on történő égetésnek. A csiszoláson, polírozáson túl a két-háromszoros rétegű felhordás, majd újrapréselés következtében az eredeti kőlapokkal szinte azonos felületet eredményez. A lapok színes IMG_1975erezetét a valódi kőzetek eredeti mintája alapján alakítják ki, sőt a lapok felületét a mintául szolgáló kőzetek koptatott, vagy hasított felső strukturáltságával azonos felületűre préselik, azonban annak tulajdonságait felülmúlja. Mivel a lap a mázas kerámiával ellentétben homogén szerkezetű, így az esetleges sérülések sem olyan feltűnőek. Ellenben a belsőépítészeti megoldásoknál a mázas greslap lehetősége bővebb lehetőségeket kínál. A kőporcelán lapok esetében a lapok közötti tónuskülönbség megjelenik.

Az előbbiekben leírt rendkívül magas kopásállóság miatt nagy forgalmú helyiségekben is alkalmazhatóak. Fontos megjegyezni, hogy kültérre kisebb vízfelvevő képességű lapokat lehet csak helyezni.

A burkolat habarcsba ágyazással vagy ragasztással is fektethető. Fontos, hogy ez teljes felületen történjen meg, mert így a leválás vagy a lapok törése elkerülhető.

IMG_1974A belsőépítészetben reneszánszát éli az anyag. Míg a padlóburkolatokra 20 mm körüli vastagságú lapokat helyezhetünk el, addig a falburkolatok esetén akár a 3,5 mm vastagságig is csökkenthetjük ezt. Ez hasznos lehet, ha az eredeti csempét nem szeretnék leverni a falról. Természetesen ilyen esetben az alapcsempe a későbbiekben sem válhat le a falról. A Kerlite Plus lapok esetén, a hátoldalon üveghálóval erősített felület vékonyabb járólapokra is lehetőséget nyújt. Így ilyen esetben már 5,5 mm vastagság is megfelelhet. A fugatávolságot 1-2 mm nagyságúra kell megválasztani. Itt érdemes figyelni arra, hogy a különböző oldalhosszúságú lapoknál picit nagyobb legyen a fugahézag. A burkolásnál a dilatációk kiosztására figyelni kell. Belsőépítészeti megoldásnál kiváló síkfelületeket alakíthatunk ki az akár 100×300 cm-es lapokkal. A lapokat szaniterek és bútorok készítéséhez is felhasználhatjuk.

A kőporcelán minőségi felületeivel környezetünket magas színvonalra emelhetjük.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.