Teraszburkolat fából I. - Az alapok

2014. május 13.

burkolatblog _ szalay csaba _2A természetes közeg a legtöbb esetben megnyugtatja az embert. Nagyon kellemes, amikor az ember a saját erkélyén, teraszán tapasztalhatja meg a természet közelségét. Ahhoz, hogy ez a közeg minél természetközelibb legyen, érdemes a megszokott járólapos burkolás helyett a padló fával történő burkolásán is elgondolkodnunk. Nyilván ez a megoldás lényegesen kényesebb, valamint meghatározott időközönként történő felületkezelésre szorul, de az életteli burkolóanyag által a megfelelően épített és karbantartott fa terasz akár otthonunk egyik büszkesége is lehet.

burkolatblog _ szalay csaba _3Első lépésben a megfelelő mennyiséget kell meghatároznunk. A szükséges famennyiséget folyóméterben határozzuk meg. A két stafli (kisebb keresztmetszetű fagerenda, alátétfa) közötti távolság általában 0,5-0,6 méter. Vegyük figyelembe, a szabás-vágás, valamint az anyag kiszereléséből adódó különbséget és ezért a kapott értékhez adjunk hozzá körülbelül 5%-ot. A megfelelő mennyiségű deszka megvételéhez számítsuk ki a terasz területét. Ezután érdemes magát a fa anyagát és annak védelmét meghatároznunk.

burkolatblog _ szalay csaba _5Fontos, hogy a terasz területe szennyeződésektől mentes, valamint felülete szilárd legyen. Ellenőrizzük a terasz lejtését úgy, hogy az a háztól a kert felé lejtsen, azért, hogy az esővíz a kert irányába tudjon lefolyni. Ilyen esetben az alátétszerkezet szintjét csak minimálisan kell kiigazítani. A segédszerkezet (stafli) iránya mindig párhuzamos legyen a lejtéssel, ezáltal biztosított a víz akadálymentes levezetése. A lerakási magasságot a stafli méretének kiválasztásával tudjuk meghatározni. Régi terasz felújításánál figyeljünk az ajtóküszöb magasságára, mert ez az irányadó magasság. A burkolat készítésénél ellenőrizzük, hogy minden megfelelően illeszkedik-e, és hogy egy síkban vannak-e egymással. Ezt követően lehet a staflikat az aljzathoz rögzíteni, amennyiben az erkélyen nincsen szigetelés. Szigetelés esetén tilos dűbelezni.

Láthatjuk, hogy a fával burkolt terasz aljzatának kialakítása semmivel sem összetettebb az egyéb burkolóanyagokhoz előkészített teraszok aljzatához képest. Az, hogy milyen módon épül a felépítmény, a jövő heti cikkünkből derül ki.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.