Divatos fémek a homlokzaton

2018. november 20.

Ha házakról, építkezésről beszélünk, ritkán jut eszünkbe a fémek említése, hiszen egy lakáson belül, (vagy kívül is) viszonylag ritkán találkozunk velük. Okai az anyag saját tulajdonságaiban keresendők, hiszen a fémek jó hőközvetítők, nehezek, rideg tapintásúak és több fémtípus ronda korrózióra is hajlamos.

Így ha számba vesszük, inkább csak a csaptelepek, ajtó- és ablakvasalatok, kilincsek, esetleg padlóburkolatváltó profilok, csavarok és szegek ugranak be, amelyeknél a nyers erő és megbízhatóság a legfontosabb. Ha már a nyers erő és strapabíróság szóba kerül, miért ne kerülhetne fém olyan helyekre, ahol a tartósság ugyancsak nagyon fontos? Miért ne kerülhetne a homlokzatra?

builder at aerated facade tile installation

Egyáltalán nem számít ördögtől való ötletnek a fémek homlokzaton való alkalmazása, hiszen ipari csarnokoknál ezt már korábban is tapasztalhattuk. Igaz, ezeknél túlnyomórészt inkább olyan réteges falszerkezetről beszélünk, amelyet a szaknyelv szendvicspanelnek hív. Ez azt jelenti, hogy adott egy acél vázszerkezet (erős, vaskos I-acéltartókra gondoljunk) és az arra feszülő szerelt héj. Ez a héj áll a szendvicspanelből, ami azt jelenti, hogy két fémlemez közt PUR- vagy PIR-szigetelőhab van (ami a hőszigetelőréteget képezi), a fémlemezek pedig magát a stabil hordozószerkezetet adják. Ezek a panelek vannak annyira merevek, hogy önmagukban, segédszerkezetet nélkülözve rögzíthetők akár úgy is, hogy ablak- vagy ajtónyílást vágunk bele. Ugyanilyen panelek a lakásépítésben nem jönnek számításba, de például garázs vagy műhely oldalfal- és tetőszerkezeteként kiválóan alkalmazható.

colorful aluminum facade on large shopping mall

De nem csak szendvicspanelekkel lehet homlokzatot kialakítani, hiszen hagyományos falazatra is készülhet fémburkolat. Míg korábban a korcolt fémlemezburkolat volt a meghatározó, ma már előregyártott profillemezekből is készülhet a szigetelt fémhomlokzat. A szigetelési elvárások növekedésével tulajdonképpen ezek a többrétegű homlokzatok előtérbe is kerülnek, hiszen szárazon, gyorsan készülhet a homlokzat szigetelése és megújítása. Ha lehet jósolni, az elterjedése a jövőben valószínűleg csak fokozódni fog, hiszen amellett, hogy az előregyártásnak köszönhetően egyre kevesebb bádogos szakmunkát igényel, és könnyen, gyorsan szerelhető.

femekahomlokzaton_4

A szerelt fém homlokzati rendszert nagyjából úgy kell elképzelni, mint a gipszkarton előtétfalakat. A burkolat nem önmagában kerül a falra rögzítésre, hanem egy előregyártott fém tartószerkezeti rács kerül elsőként a homlokzatra. A váz közei adnak helyet a szigetelőpaplanoknak, és ezek is felelnek a homlokzati panelek rögzítésére is. A sínek szerelése egyszerű, amellyel átszellőztetett homlokzatok alakíthatók ki. Ez azt jelenti, hogy a külső – esetünkben fém – burkolat és a szigetelőréteg közt légrés van. A légrés több szempontból is hasznos, hiszen ebben a síkban télen az épületből a falon keresztül távozó pára itt tud eltávozni, míg nyáron a külső héj előtt áramló levegő hűti a szerkezetet.

School of Architecture at KTH in Stockholm

Mivel a légrés kürtőként működik, ezért ilyen homlokzatoknál csakis éghetetlen, ásványi szigeteléssel dolgozhatunk. Igazán ezekből is inkább az olyan típusokat érdemes előnyben részesíteni, amelyek felülete kasírozott, azaz valamilyen páraáteresztő fóliával ellátott, hiszen a folytonos légáram a szálas szigetelést folyton áthűtené, ezzel csökkentve hőszigetelő képességét. Bár az itt leírtak alapján körülményesnek tűnhet az átszellőztetett fém homlokzat, mégis az egyik legegyszerűbben szerelhető burkolati rendszerek közé sorolható. Előregyártott fém sínek közé kerül a szigetelés, erre pedig felakasztva/ csavarozva rögzül az egymáshoz kapcsolódó profillemez burkolat. További nagy előnye, hogy gondozásmentesnek tekinthető, hiszen olyan bevonattal rendelkezik, amely tartós és ellenálló a külső behatásokkal szemben.

femekahomlokzaton_1

Amennyiben nem ragaszkodunk a hagyományos, festett és eloxált bevonatokhoz, ma már elérhető a felület előre rozsdásított formában is. Itt nem az anyag természetes oxidációjából adódó pusztulásra kell gondolni, hanem egy speciális eljárással olyan oxidréteget lehet a fém felületén létrehozni, amely, mint egy bevonat, megvédi az alatta elhelyezkedő anyagot. Az ilyen eljárással készített lemezeket hívják corten acélnak. Az efféle, előre rozsdásított homlokzati burkolattal rendelkező ház kimondottan figyelemfelkeltő hatású burkolatot reklámcéllal sem rossz ötlet megvalósítani, de privát házak burkolására is jó lehetőséget kínál.

Bár kétségtelen, hogy lemezzel burkolni nem feltétlen tartozik a legolcsóbb megoldások közé, azonban azoknak, akik sokra értékelik házuk modern megjelenését, mindenképpen megfontolandónak tartjuk a szerelt fém homlokzatok építését.

 

Szerző: Szalay Csaba – dipl.építész

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.