KŐSZŐNYEG

2018. augusztus 6.

Nyáron, amikor többet tartózkodunk a szabadban, az ember szeme hajlamos észrevenni a minket környező felületeken akár a legkisebb repedéseket is. Jó fényben a látás is élesebb, nem csoda, ha sokan felfigyelnek az elváltozásokra. A sérült, felpattogzó burkolatok ellen ma egyre többen látják a megoldást a kőszőnyegben.

Upper view of woman relaxing on carpet at home

Bár a repedések nem minden esetben jelentenek azonnali súlyos problémát, mégis zavaró, hisz ilyenkor a burkolat öregedése is gyorsabban bekövetkezik. Ugyanúgy kezdődik az építőanyagok pusztulása is, mint a kövek elaprózódása a természetben. Először a hőtágulás hatására kisebb, majd nagyobb repedések alakulnak ki a felületen, míg ezek akkorára nem növekednek, hogy az esővíznek sem állja útját semmi, amely jéggé fagyva hasadékká bővíti a hajszálrepedéseket. Ez egészen addig tart, amíg a hasadék akkorára nem bővül, hogy az anyag egyszerűen kettéválik.

Egyértelmű hát, hogy érdemes időben elejét venni a bajoknak, legyen szó sérült lépcsőről, járdáról, teraszburkolatról vagy lábazatról. Míg kisebb felületi repedések akár felül is burkolhatók, addig a nagyobb felületen fellazult burkolat nem burkolható, azt stabil rétegekig vissza kell bontani. Ez természetesen a költségekben is meglátszik, így aki a kritikus helyzetekben is szívesen spórol, az idejében belevág a javításba.

De miért jó megoldás erre a célra a kőszőnyeg?

Vannak olyan építési szituációk, hogy a kapcsolódó szerkezetek nem teszik lehetővé a fával, térkővel vagy egyéb vastagabb rétegfelépítésű burkolóanyaggal való burkolást sem, mert az így a meglévő küszöb fölé emelkedne, amely a rendszeres beázás veszélyét hordozza magában. Mások egyszerűen az esztétikum miatt tartják megfelelőnek a kőszőnyeget, mivel szép, egybefüggő, homogén, fugamentes felületek alakíthatók ki vele. Látványa kiválóan passzol a mosott kavicsos járdákhoz, vagy a kent gyöngykavicsos lábazati burkolatokhoz.

Lot of pebble stone as textured background.

Hogy épül fel és mi is tulajdonképpen a kőszőnyeg?

A neve ellenére nem sok köze van a szőtt vagy tűzött szőnyegekhez. Megnevezését inkább a megszakításmentes, egybefüggő felületének köszönheti. A kőszőnyeg hazánkban még nem igazán terjedt el nagyobb mértékben, bár valószínűsíthető, hogy a jövőben egyre népszerűbb lesz. Ennek oka pedig nem más, mint az egyszerű, gyors fektethetőség.

Hogy burkolunk a kőszőnyeggel?

Mivel egy teljes felületén fuga- és varratmentes burkolatról beszélünk, ezért hangsúlyozottan fontos, hogy a fogadófelület teljesen sík és száraz legyen. Ezen felül a hosszú ideig leburkolatlanul álló fogadó aljzat felülete gyakran porózus is, amelyet a burkolás előtt azonnal kezelni kell. Laza aljzatra tulajdonképpen nem szabad így burkolni. A felületet mindenképpen stabilizálni kell.

black stone texture

A kőszőnyeg ragasztómasszája kisebb egyenetlenségeket ugyan ki tud egyenlíteni, de nagyobb göröngyökhöz alzatkiegyenlítést kell alkalmazni. A kőszőnyeg felülete nem sima, mint a járólapoké, hanem a kisebb kavicsok által érdesnek, rücskösnek hat. Nem is mindegy, milyen kavicsról beszélünk. Inkább csak osztályozott márványkavics vagy kvarckavics jöhet számításba, amelyet előre felhordott kétkomponensű ragasztóágyba terítenek. Leginkább epoxigyanta vagy PU-gyanta-tartalmú ragasztók jöhetnek számításba.

A kőszőnyeget akár burkolólapszerű, független lemezként is készíthetjük – így tehát az aljzattal szoros fizikai kapcsolattal nem rendelkező rétegre felhordva (pl. fólia, rabicháló) -, akár előre gyárthatjuk. Ennek előnye olyan ideiglenes építményeknél jelentkezik, mint a rövid életű expopavilonok, ahol a burkolatot gyorsan el is bontják. De ez a módszer megkönnyíti a lépcsők homloklapjának burkolását is. Lépcsőkön élvédő profil beépítése szinte elengedhetetlen. Akár bel-, akár pedig kültérben is alkalmazható. A burkolat durván 6 mm-es rétegvastagságban készül. A kavicsszemcsék közti rétegeket gyakran kvarchomokos terítéssel kell lezárni.

Pebble Stones For Background

Mint teraszburkolat, nemcsak az esztétikus megjelenés fontos, hanem a csúszásmentes felület is elengedhetetlen. Mindezt a kőszőnyeg teljesíti is, hiszen a kavicsszemcsék közt a víz el tud folyni, és nem alakul ki egybefüggő vízréteg. Hogy a burkolat vízzáró lehessen, érdemes egy póruszáró réteggel is ellátni.

A kőszőnyeg előnye a felület esztétikumán kívül a jó takaríthatósága. Ez azt jelenti, hogy beltérben alkalmazva jól tűri a nedves és a száraz tisztítóberendezéseket is, kültéren pedig akár slaggal, vagy gyengébb fokozatba állított magasnyomású mosóval is tisztítható. Jó alternatíva a legtöbb burkolási formára.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.