Könnyen tisztítható garázspadlók

2016. április 13.

shutterstock_154908524Manapság egyre többen gondolják úgy, hogy a garázspadlónak is tisztíthatónak kell lennie. Ennek okai abban keresendők, hogy sokan a garázst nemcsak közlekedési eszközeik tárolására használják, hanem kisebb műhelyként, akár raktárként is működtetik. Továbbá a legtöbb garázs ma már nem különálló épület. Új házaknál gyakran egy tető alatt van a lakótérrel, így valószínű, hogy csak egy ajtó választja el az előszobától, háztartási helységtől. Hogy ne hordjuk át a koszt minden beparkolás után, érdemes tisztítható burkolat után néznünk.

Régen nem volt evidens, hogy a garázspadlót burkolni kellene. Esetleg kapott egy vékony beton aljzatot, egyéb esetben cementsimítást. Ugyan a beton is tartós burkolat, de ha nincs lesimítva, bizony göröngyös felületet ad, ahol a por és a kosz könnyen megül. Ha seperjük, minden egyes alkalommal nagy port fogunk felverni, ugyanis a beton felülete a legtöbb esetben kissé porlik. A cementsimított felületek hajlamosak a repedezésre, rosszabb esetben fel is pattoghatnak, mely egyenetlen felületet eredményez.

shutterstock_174210245Lényeges, ha ennél egy fokkal igényesebb felületet szeretnénk kapni, érdemes az aljzat „alapjáig letekintenünk”. Amennyiben burkolatot szeretnénk a garázspadlóra, minden esetben olyan aljzattal kell rendelkeznünk, mely a talajvíznek, de a talajnedvességnek is útját állja. Ez természetesen csak a hibátlan vízszigetelés esetén jön létre. Vízszigetelés lehet kent, fektetett lemezszigetelés is, de kiváltható vízzáró betonnal is. A lényeg, hogy burkolatunk praktikus szempontok figyelembevételével a nedvességet nem engedi a felületről a szerkezet felé, de a szerkezet sem tud már a padlófelületen kiszellőzni, mihelyt leburkoljuk. A „dunsztolást” érdemes elkerülni, mert a szerkezet károsodásához vezethet.

shutterstock_267531437A legegyszerűbb megoldás a betonfesték alkalmazása. Az aljzat egyenletességét ugyan nem szolgálja, de ha a cementsimításra alkalmazzuk, a felület porladását megakadályozhatjuk vele. Csak sérülésmentes, száraz alapra alkalmazható. A jó kötés érdekében a felületet zsír- és pormentesíteni kell, melyet nagynyomású mosóberendezés segítségével könnyen elvégezhetünk. A betonfesték legtöbbször szintetikus alapanyagból áll, akrill vagy epoxi alapú. Lehet vizes vagy oldószeres bázisú, de mindegyikre igaz, hogy gyorsan szárad. A legtöbb betonfesték porózus felületre nem hordható fel, így mélyalapozót, impregnáló kezelést kell a festék felhordása előtt végezni. A legtöbb betonfesték ecsettel vagy hengerrel felhordható, ajánlatos a festéket száradás után több rétegben felhordani. Fontos tudni, hogy a betonfesték nem tartozik a legstrapabíróbb felületképzések közé, így ha az autóval a garázsban forgolódni szeretnénk, ellenállóbb felületet kell keresnünk.

shutterstock_49140232Ha az ipari padló fogalmával találkozunk – márpedig egyre többet találkozunk vele -, fontos megemlítenünk, hogy a névvel napjainkra több burkolati formát jelöl a köznyelv. Az ipari padló eredendően egy strapabíró, fugamentes, sima betonfelületet jelöl, mely nem porózus felületű. A stabilitását, rugalmasságát, teherbírását acél (acélhajas) szálerősítés biztosítja, így a szerkezeti repedezés szinte kizárható. Az ilyen ipari padlót nem szükséges tovább burkolni, ugyanis a felület simaságáért gyémántfejes csiszológép felel. Napjainkra azonban az ipari padló fogalma kibővült azokkal a strapabíró, esetenként önterülő esztrich- és epoxi-, iletve műgyanta burkolatokkal, melyek jobban ellenállnak az állandó igénybevételnek, mint a betonfestékek. Olyan helyeken, ahol a felület fertőtleníthetősége is elsődleges szempont, esetleg számolunk azzal, hogy a hagyományos beton ipari padlót az autó kerekéről és karosszériájáról lecsöpögő sólé kikezdheti, érdemesebb a szintetikus műgyanta padlóburkolat felé nyitnunk. A műgyanta padló ellenáll az autókból kicsöpögő olaj- és benzinfoltokkal szemben is, könnyen tisztítható. A műgyanta padlókat leggyakrabban önterülő anyagként ismerhetjük, de léteznek kent verziók is. Mint a betonfestékeknél, a fogadóaljzat minőségére itt is komoly figyelmet kell fordítani. A műgyanta padlók tartósságának feltétele azonban, hogy csak olyan oldószermentes vegyszerekkel tisztíthatjuk, melyek magát a műgyantát nem oldják. Legyünk hát mindig körültekintőek.

A garázspadlót többek közt hidegburkolattal is elláthatjuk. A legtöbb kerámia- és greslap is alkalmas lehet a garázs burkolására, feltéve ha a magasabb kopásállósággal rendelkező burkolatokból választottunk. Nagyon fontos, hogy a terhelés hatására fellépő feszültségek miatt flexibilis ragasztóval dolgozzunk, és a lapok teljes felületükkel feküdjenek a ragasztóágyba. Egy átlagautó saját tömege ugyanis a legtöbb esetben 1 tonna felett van, így egy-egy keréknél a lapburkolatra legalább 250 kg-os terhelés jut. Ha üreges a lap alatt a ragasztás, szinte garantált a lap törése. A garázsnál ezen kívül nem alkalmaznék olyan lapot, melynek oldalhosszaránya kisebb, mint 2/3. Garázsoknál kerülném a túl kis fugaközt is.

Mint láthatjuk, jó néhány lehetőség adódik a pormentes és könnyen takarítható garázsburkolatok kialakítására; ezután csak rajtunk áll, melyiket tartjuk ízlésünknek és pénztárcánknak legmegfelelőbbnek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.