PÁRAMENTESÍTÉS HÁZILAG

2015. augusztus 5.

shutterstock_74201374A párás lakókörnyezet sem az egészségünknek, sem a közérzetünknek nem jó. Ezen felül otthonunkra és eszközeinkre is káros hatással lehet. Egy átlagos háztartásban az életvitellel járó folyamatok során körülbelül 12 liter víz is keletkezhet, mely pára formájában jelenik meg. Ez igen nagy mennyiség, mely főként a fürdés, főzés során keletkezik, és az egyre jobban záródó nyílászáróknak és hőszigetelt falaknak köszönhetően nehezen tud távozni. A páratartalom emelkedésére az adott térben tartózkodó emberek száma is hatással van. A fentiekben felsorolt tényezőkön túl a zárt térben való teregetés, ruhaszárítás az, amely igen nagymértékben járul hozzá a relatív páratartalom emelkedéséhez. Ez a pára pedig az alacsonyabb hőmérsékletű felületeken csapódik ki, mint például egy hidegebb ablaküvegen vagy egy fűtetlen szoba falán. A hideg falfelületeken, hőhidaknál a pára kicsapódhat és megjelenhet a penészedés is, valamint a festék, tapéta – szélsőséges esetben a vakolat – is leválhat. A nyirkosság érzeten túl az erre hajlamos embereknél a penész allergiás megbetegedéseket okozhat, vagy azokat felerősítheti.

shutterstock_185629979A levegő páratartalmát kétféleképpen határozhatjuk meg. A levegő abszolút nedvességtartalma alatt azt a vízmennyiséget értjük, amely egységnyi térfogatú levegőben megtalálható, g/cm3-ben kifejezve. A meleg levegő több vízpárát köthet meg, mint a hideg levegő, így az abszolút páratartalma is magasabb lehet. Éppen ezért a levegő páratartalmának hasznosabb meghatározása a relatív páratartalom kimutatása. A relatív páratartalom megmutatja, hogy adott körülmények között (hőmérséklet, nyomás) a levegőnek százalékosan mekkora a páratartalma. 100%-osan telítettnek tekintjük a levegőt, ahol már kicsapódik a pára. A meleg levegő több párát képes megkötni, ezért ha a levegő hőmérsékletét növeljük, a relatív páratartalma csökken, de az abszolút páratartalom változatlan marad.

shutterstock_32767039A levegő nedvességtartalma mérhető, ennek eszköze a higrométer. Ennek egy speciális fajtája a Lambrecht-féle higrométer, amely egy fényes, nikkel bevonattal ellátott üveglap-tükör, melynek felületét gyorsan párolgó folyadék segítségével hűtik le. A lehűtött tükör felületén a levegő páratartalma lecsapódik, azaz eléri a harmatpontját, másképp kifejezve telítetté válik. A harmatpont hőmérséklete a beépített hőmérőről olvasható le. Mivel harmatponton a levegő abszolút és relatív páratartalma megegyezik, az adott hőmérséklethez tartozó levegő relatív páratartalma is kiszámítható.

Az érzetre kellemes levegőnek megfelelő a relatív páratartama is, amely azt jelenti, hogy nem túl száraz, nem túl nedves. Magas páratartam esetén a hőérzetünk romlik, a légzést nehezebbnek érezzük, a levegőt pedig fullasztóbbnak. 60% fölötti relatív páratartalom felett az allergiát kiváltó atkaféléknek és gombáknak, így a penésznek is megfelelő életkörülmény jöhet létre, amit mindenképpen érdemes megelőzni.

Az egészséges relatív páratartalom értéke 40-60% között van.

A levegő páratartalmát hűtve szárító eszközökkel is el lehet távolítani. Ennek módja, hogy a berendezés által hűtött hideg felületen a szobában lévő magasabb hőmérséklettel rendelkező levegő nedvességtartama kicsapódik, amit egy tartályba össze is gyűjt.

Az adszorpciós szárító egy speciális vízmegkötő anyaggal rendelkező berendezés, melynek két tartálya van. Ezen tartályok között áramoltatja a levegőt a berendezés elektronika és mágneses szelepek segítségével. Amíg az egyik tartályba a levegő leadja a páratartalmát, addig a másik tartály kiszárad. Ezt követően a másik tartály fogja a páramentesítést végezni, és az előző tartály, amely a páramentesítést végezte, addig szárad. Magát a páramentesítő anyagot idővel (körülbelül évente) cserélni kell.

Amennyiben a párátlanító tér nagysága nem túl nagy, nagyságrendileg 50 m2-nél kisebb és a belmagasság sem haladja meg a 2,5 métert, érdemes megpróbálkozni a fentiekben említett berendezéseknél lényegesen olcsóbb és egyszerűbb eszközzel. Több gyártó effajta termékét lehet kisebb szakboltokban, szupermarketekben beszerezni, mely elektromos áram nélkül gyűjti össze a levegő páratartalmát. Működési elve igen egyszerű. Bizonyos anyagok, mint a só is, vonzzák és magukba szívják a nedvességet. Egy ilyen tulajdonsággal rendelkező tablettát kell az eszközbe belehelyezni, mely folyamatosan szívja magába a párát. Eközben a tabletta olvad, és a tablettatartó alatt lévő edénybe gyűjti össze a párát, vizet. Ezt a vizet utána csak ki kell öntenünk és kész. Sok esetben ez az egyszerű eszköz is a segítségünkre lehet.

A párával mindenképpen érdemes foglalkoznunk, mert a rossz közérzet mellett az egészségre ártalmas lehet, és a lakásunkban és egyéb értékeinkben is kárt tehet.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.