OTTHONUNK ELEKTRONIKAI VÉDELME, KIVONULÓ SZOLGÁLAT I.

2015. január 20.

IMG_5096_resizeSzeretteink, ingatlanunk és ingóságaink védelme kiemelkedően fontos. Legyen szó, családi házról, üdülőről, lakásról, mindenképpen fontos az, hogy az erre szakosodott gazemberek munkáját megnehezítsük, vagy ellehetetlenítsük. Régebbi cikkünkben már esett szó a mechanikai védelemről, bejárati ajtókról, stb., ami a betörők munkáját nehezíti meg. Jelen írásunkban azonban az elektronikai védelemről, és az ehhez társítható élő erős védelemről lesz szó.

IMG_5104_resizeRengeteg cég árul riasztórendszereket, valamint vállalják ezen eszközök telepítését is. Azonban tudnunk kell azt, hogy önmagában, ha egy riasztó elindul hang és fényjelzés kíséretében az még nem feltétlenül jelent számunkra garanciát arra, hogy a behatoló elmenekül a helyszínről. Vagy azért, mert tudja, hogy az adott objektum, nyaraló környezetében nem igazán tartózkodik hathatós segítség, illetve azért, mert nagyon sok esetben a szomszédok különböző tényezőknek köszönhetően – koruknál fogva, félelem, illetve a tettenéréssel járó veszély, netán tanúskodással járó következmények miatt – nem mernek közbelépni. Sok IMG_5135_resizeesetben a bajt az is fokozza, hogy még a hivatalos szerveket, a rendőrséget, körzeti megbízottat, vagy a területen, önkéntesen dolgozó polgárőröket sem riasztják. Ezért mindenképpen érdemes egyéb szolgáltatást is igénybe venni. Ez a szolgáltatás lehet az, ha számunkra küld a rendszerhez telepített eszköz közvetlenül, vagy távfelügyeleten keresztül jelzést. Ezzel azonban a probléma az, hogy a legtöbb esetben, ha tudunk is a behatolásról, nem biztos, hogy időben a helyszínre tudunk érkezni és az sem feltétlenül jó, ha mi magunk érjük tetten az elkövetőt. Annyi előnye azonban van, hogy legalább mi magunk tudunk segítséget kérni illetve riasztani a hatósságokat.

IMG_5134_resizeEzért lényegesen jobb az a megoldás, ha az értesítés mellett, az élő erős kivonuló szolgálatot választjuk riasztás esetén. Ebben az esetben a riasztás beérkezését követően, a szolgáltató központjában lévő számítógépre fut be a jelzés, azt értékeli, és az ügyeletes diszpécsernek ad jelzést. Ez alapján dönt az intézkedésről a kezelő. Hogy milyen jelzési, riasztási típusokat különböztet meg egy diszpécser, a következő heti cikkünkből derül ki.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.