Gyepszellőztetők, talajlazítók I.

2014. április 22.

Ahhoz, hogy megfelelően szép és ápolt pázsittal rendelkezzünk, érdemes talajlazítást, valamint gyepszellőztetést végeznünk kertünkben.

shutterstock_103712555Erre azért van szükség, mert tavasszal a föld felületén egy filcszerű réteg képződik. Ez a filc, az általunk rendszeresen vágott fűzúzalékból, egyéb elhalt növények száraiból és a nedvesség, valamint a kevés napfény miatt kialakuló mohából tevődik össze. Ez a filcréteg az egész fű alatti talajréteget beboríthatja. A szerves anyagok lebomlásakor nitrogén kerül elvonásra, ami jelentősen rontja a gyep megfelelően esztétikus színeződését. Ezt még tetézheti az is, hogy a téli csapadék (hó) súlya alatt, valamint a kert használatakor jelentkező egyéb terhelésnek köszönhetően tömörödik a talaj. Ezen felül a „filcrétegnek” is köszönhetően, elzáródik a fű gyökereihez jutó oxigén útja, és csökken a talaj tápanyag-, nedvesség-utánpótlása.  A fő probléma az, hogy ez a kialakult réteg a talajra érkező csapadék jelentős részét (akár 20 liter / négyzetmétert) felveszi, mintha egy szivacs lenne, megakadályozva a „mélyebb” rétegekbe történő bekerülését. A fű gyökérzete pedig arra nő, ahol a nedvesség van, így a gyökérzet közvetlenül a felszín alatt alakul ki, nem pedig a mélyebb rétegeknél. Hosszabban tartó szárazság esetén a filcréteg által megkötött folyadék gyorsan elpárolog. Mivel a fű gyökerei nem a mélyebb rétegekben vannak, hanem a felszínen, ahol ekkora már nedvesség, alig található, gyorsan kiszárad, kikopik, helyet adva az igénytelen gyomnövényeknek.

shutterstock_137173166Ahhoz, hogy a gyepünk megfelelően fejlődni tudjon és tetszetős szép zöld legyen érdemes ezt a filcréteget 1-2 cm vastagság elérése után mindenképpen eltávolítani. Erre a legmegfelelőbb eszköz a gyepszellőztető, melynek munkahengeréből acélrugók, karmok álnak ki. A munkahenger forgómozgása révén folyamatosan, ugyanolyan erővel vájja a felső rétegekbe ezeket az acélkarmokat. Így távolítva el a nem kívánt filcréteget, és ezzel együtt a mohát, melyet maga mögé dob ki. Ezt jobb esetben a gépen elhelyezett fűgyűjtőbe teszi meg. Fontos, hogyha a gép nem rendelkezik gyűjtővel, akkor ezt mindenképpen nekünk kell összegyűjtenünk, nem maradhat a gyepen. Az eltávolított filcréteg súlya akár az 1 kg / négyzetmétert is elérheti.

A következő heti, szintén a gyepszellőztetőkkel foglalkozó cikkemben a további hasznos információkkal gyarapíthatja tudását, tartson akkor is velem!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.