Fa padlók felújítása saját kezűleg - hézagkitöltés, lakkozás

2013. augusztus 27.

kesz parketta_ shutterstock_142606435

Sokakat az tántorít el a régi, kopott, de még ép faszerkezetű parketta felújításától, hogy az illesztések túlzottan eltávolodtak egymástól és az így kialakult résekből a koszt lehetetlen kitakarítani. A probléma a csiszolás utáni hézagkitöltéssel megoldható.

Csiszolo_ 123rf_ 19667037_s

A hézagkitöltés szoros kapcsolatban áll a lecsiszolt faporral, ugyanis a folyamat ugyanúgy behúzással történik, mint a járólapoknál a fugázás esetében. A kötőanyagok különbözőek lehetnek, de a legtöbbe a csiszolás közben lehordott port kell belekeverni. Kötőanyag lehet maga a parkettalakk vagy a transzparens faragasztó, ám léteznek kimondottan parkettahézagoló paszták is, melyek nagyobb rugalmasságot mutatnak, így tartósabbak. A lakkból készült kitöltés ugyanis merev, így az nem tudja követni a parkettalécek mozgását, száradását, dagadását. Sajnos lakkal csak időleges megoldások készíthetőek, a kitöltések idővel kipotyognak.

Parkettalakkozäs_ shutterstock_134761619

Amennyiben megvagyunk a hézagkitöltéssel és a felületet is megfelelően portalanítottuk, következhet a lakkozás. Általában erősen kopásálló lakkokat szoktak alkalmazni: ezek közt található vizes bázisú, egykomponensű, de léteznek kétkomponensű, oldószeres lakkok is. Felületük lehet selyemfényű vagy pedig fényes. A felhordást legtöbbször hengerrel és/vagy ecsettel végzik. Egy réteg felvitele nem elég, minimum 3 bevonás szükséges a megfelelő védelem elérése érdekében. A felvitt rétegek közt javasolt a finom csiszolás, hogy a köztük létrejövő kötés erősebb legyen. Sokféle lehetőség kínálkozik a lakkpiacon, így érdemes tájékozódni vásárlás előtt. Fontos, hogy mindig az adott gyártó előírásainak megfelelően járjunk el munka közben. A friss lakkbevonatot először 2-3 nap után vehetjük használatba, ugyanis ekkor keményedik ki. A kész burkolat karbantartó felületi ápolását 2-3 havonta érdemes megejteni a hosszú élettartam érdekében.

öreg parketta_ 123rf_14890221_s  http://www.dreamstime.com/royalty-free-stock-images-wood-working-image20645399

Fontos tudni, hogy egy hagyományos keményfa parketta élete során akár 5-6 alkalommal is felülcsiszolható, míg a hajópadlók kevesebbszer teszik ezt lehetővé. A szalagparketták vékony, kemény felső rétegének csiszolásával csínján kell bánni. De ha sikeresen elkészültünk a felújítással, évekre vagy akár egy évtizedre is letudhatjuk a felújítás terhét. Nincs más hátra, mint hogy élvezzük fa padlónk természetesen erezett látványát, melyet a frissen felvitt lakkréteg még inkább kihangsúlyoz és véd.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Kommentelj, vagy küldd el kérdésed, észrevételed
a blog@ujhazcentrum.hu e-mail címre.