Építsünk kerti sütőhelyet! Barkácsolás

Építsünk kerti sütőhelyet!

2017. szeptember 15.

Így, nyár vége felé, sokak fejében megfordul, hogy akár a felújítási-, kertépítési munkák végeztével, akár már a kerti partik után, jó lenne egy állandó kerti sütőhelyet kialakítani. Ezzel tudnánk csak a következő szezonban a barátokat, ismerősöket, vagy a saját családunkat megörvendeztetni.

Első lépésben érdemes pontosan végig gondolni, hogy mit szeretnénk megvalósítani. Elég lesz-e egy egyszerű tűztér, ahol kulturált körülmények között ki tudunk alakítani egy „égető” helyet? Ha így döntünk, akkor egy gyors megoldást választottunk, hiszen ezt téglából, egyszerűen ki lehet rakni.

Profibb megoldás azonban, ha készítünk egy alapot, amely kb.: 15cm mély és fémhálóval, vagy egyéb betonvassal megerősített. Ezzel érjük el azt, hogy tartós legyen. Laza talaj, vagy nagyobb méretű tűztér, kemence, stb. kialakításánál, mélyebb alapra is szükség lehet!

A beton alap készítésekor már érdemes a bográcsállványt is (amennyiben szeretnénk ilyet) belebetonozni, vagy a helyét elkészíteni.

A kész alapra lehet téglából a tűzteret kirakni. Megfelelő erre a célra a kisméretű tégla. Amelyik címerrel is ellátott, kicsit drágább, de igen esztétikus hatást kelt. Megfelelő azonban a bontott tégla is. A kialakításnál ügyeljünk arra, hogy legyen egy nagyobb rés, ahol az oltáshoz használt víz, valamit az eső el tud folyni. Lehetőség szerint ez azon az oldalon legyen, ahol a víz megfelelő irányba tud távozni (lejtési irányt, illetve a közösségi tér irányát tekintve).

A tűztér szakszerű kialakításánál lényeges, hogy az égésteret vízüveg és samott-habarcs megfelelő keverékével kikenjük. A legtöbb szakboltban, építőanyag-telepen kapható anyagok ezek. Ez azért fontos, hogy a nagy meleg ne tudja kiszárítani a téglák közül a kötőanyagot. Kiszáradás esetén, az építmény könnyen megrepedhet, és széteshet.

A megfelelő tűzrakó-hely elkészülte után érdemes arra gondolni, hogy a nyársvasaknak is alakítsunk ki helyet. Ezen kívül a grillrácsnak is kereshetünk fix területet. Figyeljünk arra, is, hogy bizonyos eszközök, rácsok takarítása nem egyszerű. Tehát, ha előre gondolkodunk, a takarítandó részeket nem fixen építjük be!

Amennyiben többet grillezünk, mint amennyit nyárson sütünk, akkor érdemes azt is megfontolni, hogy nem kényelmes egy alacsony tűzrakó hely fölött gubbasztani. Ilyenkor érdemes megemelni az egészet, és úgy kialakítani, hogy állva is kényelmesen tudjunk grillezni. Nyilván ilyenkor a tűztérnek is feljebb kell kerülnie.

Esztétikus és praktikus megoldás, amikor a grill és nyárseszközeinknek, valamint a tűzifának és a gyújtósnak megfelelő építményt alakítunk ki. Erre azért is szükség lehet, hogy ne érje nagy mennyiségű csapadék a tűzifát.

Sajnos a fával való tüzelés esetén a füstöt elkerülni nem tudjuk, ezért a sütőhely kialakításánál vegyük figyelembe az uralkodó széljárást, és legyünk tekintettel a szomszédokra is.

A tűzrakó-hely kialakításánál érdemes ügyelni arra is, hogy hol szeretnénk a kerti-partit tartani. Amennyiben rendelkezünk külön pavilonnal, vagy terasszal akkor annak közelében lehet kialakítani a megfelelő főzőhelyet. Ha megoldható, jó, ha a konyhához is közel vagyunk.

Kisgyermekek esetén ügyeljünk arra, hogy a tűztér számukra ne legyen könnyen elérhető! Soha ne hagyjuk a tüzet felügyelet nélkül, és ha végeztünk, mindenképpen oltsuk el! Mindig ellenőrizzük a tényleges oltás meglétét! Ne felejtsük, hogy a hamu alatt még órákig tud a parázs izzani, amit egy enyhe szél is tovább fújhat, és komoly tüzet okozhat. Tűz esetén a tűzet rakó személy teljes erkölcsi és anyagi felelősséggel tartozik!

Ha szeretnénk az elkészült főzőhelyünket sokáig élvezni, érdemes megfelelően téliesíteni, letakarni, nehogy a fagy és a téli csapadék tönkretegye.

Egy jó tűzrakó-hely megfelelő közösségi teret jelent, és sok örömet okozhat a családnak, barátoknak. Érdemes tehát egy ilyen hely kialakításán elgondolkodni.